Harang 2007

Előszó

Az 1988-1989 óta eltelt majdnem két évtized bizonyos távlati rálátást nyújt számunkra hazánk és nemzetünk történetére, ha tetszik, ha nem. Összehasonlításra ad alkalmat, hogy vágyainktól, céljainktól, elképzeléseinktől mennyire marad el az amin keresztül mentünk, az ami mostanra megvalósult.
Summázva. Magyarország a globalista tőke csapdájába került, amelyik természet szerint nemzetellenes. Ugyanis a nemzet az az erő, amelyik mindenütt a világon védi a nemzeti emberközösség érdekeit, jogait, értékeit, kultúráját stb. Csak a nemzet vethet gátat a világtőke rombold uralmának, csak a nemzetiek folytatnak önvédelmi harcot szerte a világon.
Mi, magyarok rosszul állunk az önvédelmi harcunk tekintetében. Fogyatkozó nemzettestünk 6-7 szomszédos országba szétdarabolva idegen politikai-gazdasági hatalom alatt sorvad. Milliószám bolyonganak magyarok a nagyvilágban, hogy boldogulásukat megleljék Kanadától Új-Zélandig. Ezeknek a folyamatoknak, alávetettségeknek a további fokozódása várható, mert a magyarországi kormány idegen kezekbe került a rendszerváltás után is, vagy inkább megmaradt nemzetellenes minőségében.
Ez akkor is így van, ha elsősorban nem Moszkvából, hanem Washingtonból és Tel-Avivból hatnak a magyarországi kormányokra. Az olykor puccsszerűen jövőmenő magyarországi kormányok pedig, ha baloldaliak, különösen igyekeznek hűségesen kiszolgálni a globális tőke igényeit, azt mindenkor elébe helyezve a nemzet valóságos érdekeinek és boldogulásának. Ez az ami nem történik meg Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában, Szerbiában, Horvátországban stb., mert ott még a kommunista is nemzeti.
Ez az a pont az Előszóban, ahol a Nyájas Olvasó, ha elvették a nyáját, akkor Kedves Olvasó, ha elvették a kedvét, akkor Kedvetlen Olvasd, megkérdezheti, hogyan kerülnek bele mindezek egy veresegyházi évkönyvbe!? Kézenfekvő a válasz! Úgy, hogy Veresegyház - ha tetszik, ha nem - ízig-vérig modern város, amelyik magában és magán hordozza, ha akarom példázza, az ország minden baját-javát, elviselhetetlen realitását. Például azt, hogy csak a halott 56-os a jó 56-os.
Mi, akik a legkisebb mértékben is részt vettünk ennek az évkönyvnek a megalkotásában, akik pénzt és életet áldoztunk érte, egyszerre és egyként aggódunk a nemzetünkért, a még mindig megmaradt országunkért és Veresegyházért. A dolgok természetes rendje így függ össze. Mi szóltunk és ezután is szólni fogunk! Mert bűnösök közt cinkos, aki néma. Mi még hallgatással sem akarunk a hazaárulók közé keveredni. Hazaáruló pedig az, aki a nemzet, az ország, aki Veresegyház érdekei elé helyezi az idegen érdeket és a saját önös érdekét.
Itt is hálás köszönetet mondok az évkönyv erkölcsi és anyagi támogatóinak. Ugyancsak megkülönböztetett köszönetet nyilvánítok barátaimnak, az évkönyv szerzőinek, akik egyre jobban értik ennek a sorozatnak a lényeget. Nevezetesen felmutatni azokat a nemzeti értékeket, amelyeket még nem sikerült ellenségeinknek - külsők és belsők - 1945-től fogva elpusztítaniuk. Mi állunk és küzdünk a helyes oldalon. A mi fajtánk tartotta meg több mint ezer éven keresztül ezt az országot. Rajtunk kívül Veresegyházon nincs még egy ilyen nemzetben-népben gondolkodó értelmiségi írástudó társaság.
a szerkesztő Vissza

Fülszöveg

2035-ben Magyar János bement a polgármester fogadóórájára. Békésen kivárta sorát, és megállt a nagy ember íróasztala előtt. Nem kínálták hellyel. - No, mit akar, Magyar? - kérdezte a barna bőrű, vastag aranyláncokkal és karkötőkkel ékesített polgármester. Magyar János belekezdett, kicsit ijedten, mert a háta mögött ott állt a kocsmából is jól ismert kidobóember. - Tisztelt polgármester úr, alázatosan panaszt szeretnék emelni, mint a helyi kisebbségi magyar önkormányzat vezetője. Nem kapunk munkát, csak ránk néznek, máris ajtót mutatnak, mert fehérek vagyunk. A falu végén, ahol éldegélünk, a Horváth Aladár utcában, állandó félelemben vagyunk, a roma rendőrség nem hajlandó kiszállni, már'a mentő sem jön oda, mert elsüllyedne a sárban. A segélyből, tetszik tudni, gyermekenként havi harminc euró, még kenyérre sem futja... A polgármester felállt, megveregette a rongyos ember vállát. - Hát bizony, János, előbb kellett volna gondolkodni! Két gyerekből nem lehet megélni, ezt maga is tudhatta. Ami meg a diszkriminációt illeti, azt bizonyítani kellene. Van „út a munkához" programunk, van teknővájó, vályogvető, kosárfonó tanfolyamunk, a társadalmi beilleszkedés magukon múlik. No, isten hírével. Magyar. Majd küldetek maguknak száraztésztát, talán még egy kis tűzifát is. - Magyar János lehajtott fejjel somfordált ki az önkormányzat épületéből, melynek bejárata felett ott ragyogott az állami címer, a vörös kerék zöld mezőben. Vissza