Haragban a világgal 8.

Előszó

Részlet
Harmadikos elemista volt, amikor az esetről hallott. S véletlenül hallott róla. Egy májusi vasárnap délutánján, jóízű beszélgetés, borozgatás és jó falatok mellett kisebb társaság ült a lugas árnyékában. A kisfiú észrevétlenül behúzódott az öreg, terebélyes szőlőlugasba, s a lombok mögé bújva hallgatózott.
Szokása volt a hallgatózás, ha az öregebbek így eldiskuráltak; nem annak kedvéért, amiről beszélgettek, mert abból nem sokat értett, hanem a viselkedésük meg a beszédmódjuk miatt. Mivel beszélgetésüket még nem tudta követni, csak elnézegette őket, s eközben a saját gondolatai foglalkoztatták, s abból vont le következtetéseket önmagának.
A felnőtt, bajuszos férfiak minden áldott vasárnap délután így üldögélnek a kisfiú édesapjával a lugas árnyékában, koccintgatnak a borral telt poharakkal, hangosan beszélgetnek, egymás szavába esnek, s kipirult orcával, tenyerükkel az asztalt csapkodják. Nem szerette őket, mert édesanyja sem szerette, aki gyakran panaszkodott ezekre az összejövetelekre, mert nagy költséggel jártak. Idegenek és érthetetlenek is voltak számára. Ügy érezte, ezek az emberek nem azért beszélnek olyan hangosan és élénken, s nem azért hadonásznak annyira, mert jól érzik magukat, és ezt így akarják, hanem azért, mert másként nem tehetnek, s holmi kötelező feladatot látnak benne. Sajnálta őket beszélgetésük tartalma miatt, mert sohasem szép és érdekes dologról beszélnek, mint amilyenek az utazások, a felfedezések és a különféle kalandok, hanem örökké mindenféle portékák áráról, vételéről és eladásáról, a kisfiú előtt ismeretlen emberekről és azok érthetetlen cselekvéseiről és viszonyairól. Vissza