Hanyik

Előszó

Részlet:

Hanyik
A gazdálkodási mód és a települési forma összefüggése egy megosztott település rendszerében

A Duna melléki ártéri tájak egykori településformáinak részletes, összefoglaló bemutatása néprajzi irodalmunkban eddig még nem történt meg. Néhány tanulmány ugyan már érintette a kérdést, rámutatva egy-egy területen a speciális településforma és a gazdálkodás rendjének összefüggésére, a Duna menti megosztott települések legfontosabb, legjellemzőbb típusainak megállapítása és körülhatárolása azonban egyelőre még várat magára. Az alábbi rövid közleményben e jövendő tipologizáláshoz kívánok adalékokat szolgáltatni Uszod falu településmegosztottságának és nevezetesen egyik pusztai tartozéktelepülésének, Hanyiknak a bemutatásával.
A gyaníthatólag kontinuus népességű Uszod falu az úrbériség két utolsó évszázadában a kalocsai érseki uradalom, illetve a kalocsai káptalani uradalom birtoka volt. Határának kialakulási folyamata és elrendeződése hasonlított a Kalocsai Sárköz többi Duna menti falujáéhoz. E helységek területe általában hosszan elnyúlt kelet felé, és két részből állt: a belső és a külső határból. A falu körüli belső határ és a távoli, idegen földek közé ékelődő külső határ legtöbbször nem is érintkezett egymással. Köztük idegen helységek földjei terültek el. Ez az elrendeződés több évszázados fejlődés eredménye volt. A Dunától távolabb eső középkori falvak elpusztásodott határát a török uralom ideje alatt megszerezték a háborúkat túlélt, sőt néha igen megduzzadt lakosságú folyó menti falvak. E területeket részben a töröktől, részben a Felföldön élő régi földesuraktól bérelték, és állattartással, fűkaszálással, részben pedig földműveléssel hasznosították. A török kiverése után hosszabb-rövidebb időn belül a környék szinte valamennyi pusztája a kalocsai érsekség kezébe került. Ettől az időtől kezdve az érseki uradalomtól függött, hogy a falvak árendálhatták-e a belső határuktól távol eső pusztákat. Mivel a kalocsai uradalom allódiális gazdálkodása a XVIII. század folyamán nem volt jelentős, az igénylő falvak általában megkapták a kért területeket az időnként sorra kerülő contractus újításokkor. A fokozatosan emelkedő árendaösszegek jó jövedelmet jelentettek az újra kultúrtájat alakító és rengeteget építkező érsekségnek, másrészt az uradalom vezetői előtt is nyilvánvaló volt, hogy e puszták nélkül a gabonatermesztésre alkalmatlan, szűk, állandóan árvíz veszélyeztetett belső határú falvak néi3e egyáltalán nem élhet meg.évi urbárium. Vissza