| Szertelen csillaghullás... | |
| Akit a költészettől megfosztottak... | |
| Alámerült a habzó éjszakába... | |
| Az ég emészt, a múlt időt kedveli... | |
| (Erdély) A sziklákat szeletelik... | |
| Inog a táj, arcom elmerül, retteg... | |
| Kérlelhetetlen himnuszok... | |
| Aki átlát, annak a szeme elborul... | |
| Vidékről jöttek (így kezdődik a történet)... | |
| Ha a madár érvénytelen... | |
| "A harangok és a valóság"... | |
| Ez még állomás, ez még világít, és befedi a futó árnyékokat... | |
| Egy fecske nem... | |
| Híre ment, hogy megfutamodott... | |
| Delel, mert eddig nem volt... | |
| (Neubauer Jánosnak) Amikor a tegnapokat soroljuk... | |
| A fügetáf nem lehet lefordítani... | |
| Az utas hasznot hajt... | |
| Nem lehet fokozni... | |
| Nem válogatós, akár meg is szűnne... | |
| Ez jelenés: gyöngyözött, megkoszorúzták és felfüggesztették... | |
| Nem hiányzik a bensőséges élet... | |
| Magányát kergeti, pedig árnyékot vet, és nem hibásodik... | |
| Most az üldözőket keresik... | |
| Az ember változik, a szó marad... | |
| Halmozhatatlan mólók... | |
| A történet ritkul, hiába verik dobra... | |
| Amit elvesztettünk, az még nem "túlhaladt"... | |
| Most arra várnak, aki akarva-akaratlan... | |
| Az üres tájakat most kifordítják... | |
| Aki az elvont királyságok felét kitalálta... | |
| Engem is hallgatnak, valamit rám sütöttek... | |
| A szóbeszédet nyilván kell tartani... | |
| Lelketlen a kert, pedig gyümölcsöző... | |
| A napnak ára van, a vizet kiöntik... | |
| Már a legszebb dolgokat is beindítottuk... | |
| Megindult, bekapcsoltak... | |
| Aki kiköltözött az ég szélére... | |
| Keresetlen, nem huhog, nem kelepel... | |
| Magasztos Nárcisz, önműködő... | |
| Megírom a királyok válaszait... | |
| Beszélni nem tudok, nem ez a szerepem... | |
| (Millecentenárium) A félelem eredendő: temetni szeretnénk... | |
| Szedelőzködnek a szép napok... | |
| Felhőfutamok és üstököstervezetek... | |
| A negyedik levél után a feltámadás... | |
| A nap átölel, de madarat nem hallasz... | |
| Ez a beszéd a beszédé, nem a Tiéd... | |
| (Provence) Hányan kövesednek meg a fényben... | |
| A levegőbe csak nullát lehet írni... | |
| Aki fél, az egészet nem ismeri... | |
| (Quimiac) ez a fa olyan vén... | |
| A jelen jeltelen, a jelent fasorok ékesítik... | |
| (Pour Sophie) Ezen az úton kevesen indulnak el... | |
| (Tóth Miklósnak) Álmatlan Tamás... | |
| kedden kereket keres... | |
| Aki elfordul, és a hajnalt siratja... | |
| (December) Fehér és támadhatatlan... | |
| Lelépted a hullámok taraját... | |
| Lobog a zászló, mint fényes strandon a lángok... | |
| Kinyílt és elfogyott... | |
| Bár sokan végigmentek előtte (a portrék előtt)... | |
| Felragyog a sárkányok bőre... | |
| Keresem a kékülő eget... | |
| Aki magára öltötte életét... | |
| Nem mindenki néz ki az ablakon... | |
| Olyan ez, mint a tölgyfák rejtélye... | |
| Aki elhatároz, elhatárol... | |
| Baj van a szavakba foglalt érzésekkel... | |
| A vég indítéka... | |
| A megszólaló, aki csendet nyit... | |
| A síneken fekszik... Felbontható... | |
| Az évszakok hajthatatlan mellőzése... | |
| Az írás széttépi a szálakat... | |
| Látatlanul is bebocsájtást kérünk... | |
| A levél személytelen, csak a bimbó üzen... | |
| A világot le lehet vezetni... | |
| (Ecce Homo) Meghatározhatatlan... | |
| A királyok után a bánat hordozói... | |
| Megtölteni az esti szeleket... | |
| Kedden kedélyes kedvtelés... | |
| A felhők fellépése után... | |
| A színek tarthatatlansága... | |
| Micsoda tarkaság! Micsoda szomoruság... | |
| Először csak gyengélkedett... | |
| Vihar előtti csend: osztozkodunk a homályon... | |
| (A végesség dicsérete) Az éneket nem lehet befejezni... | |
| Hol maradnak, hol füstbe mennek a tervek... | |
Folytatás Microsoft-tal