Hamvas Endre a szegedi zsidóság deportálása ellen

Előszó

Részlet a műből:

"Az, hogy a zsidóság létfeltételeit korlátozó, majd megsemmisítő intézkedések nem egyeztethetők össze a katolicizmus természetjogtanával, nem vitatható. Az sem, hogy az egyházi vezetés, élén Serédi bíborossal, nem maradt néma a kegyetlenkedések láttán. Joggal kérdőjelezhető meg azonban, vajon az egyház mindig a kellő időben, a kellő hangerővel szólt-e, és minden eszközt, minden lehetőséget megragadott-e a zsidóellenes intézkedések megakadályozására vagy legalább hatásuk enyhítésére. Ha a katolikus egyházra vagy vezetésének egészére nem volt is ez jellemző, kétségtelen, voltak egyházi intézmények, melyek menedéket nyújottak az üldözötteknek, voltak - még a püspöki karban is - egyházi személyiségek, akik bátran kiálltak a szorongatottak érdekében. A szegedi zsidóság deportálásakor ilyen volt Hamvas Endre csanádi püspöknek a magatartása.

A magyarországi zsidóüldözés főbb állomásai és a katolikus egyházi vezetés

Az első világháború után az európai államok közül elsőnek a magyar kormány iktatott törvénybe zsidóságot korlátozó rendelkezést. Az 1920-ban született törvény numerus claususként vonult be a köztudatba. Lényege, hogy az egyetemekre beíratkozottak számának arányban kellett lennie a nemzetiségek arányszámával. Mivel az ország lakosságának 6%-a volt izraelita, az egyetemre fölvettek között is csak 6%- lehetett az arányszámuk. A zsidó ekkor azonos volt az izraelita hitfelekezethez tartozóval, a kikeresztelkedettek tehát nem számítottak zsidónak. (Vádirat 2: 10-12.) 1920 és 1938 között az országgyűlés nem hozott újabb antiszemita törvényeket, de az élet számos területén érvényesült a zsidókkal szembeni hátrányos megkülönböztetés." Vissza