Hamuther

Előszó

Részlet a könyvből:
"Amikor a jegykezelő bezárta maga előtt a fülke ajtaját, csak ő, Hamuth Ernő vette észre, hogy a pillantása, a kalauz tekintete furcsán és gyorsan végigfutott a csomagokon is, és úgy érezte, mintha a magánember, nem a jegykezelő, hanem a magánember kifogásolnivalót talált volna az utastársai viselkedésén, mert azt a halványka grimaszt a szája körül csakis így tudta értelmezni, azt a kis rándulást a száján-orrán épp az ajtó becsapódása előtti pillanatban, de mielőtt tudatosíthatta volna, értelmezhette volna, miért is történt mindez, mielőtt ő is fölnézhetett volna a csomagokra, vajon mi kivetnivaló lehet azokon, akkor már rá is döbbent, leesett neki: ugyanis az utastársai közül ketten kiléptek a szűk folyosóra és azonnal indulattal beszélni kezdtek, amikor pedig a harmadik társ is fellépett, jól érthetően mondta, többek között azt, hogy pavszej verajátnasztyi, minden valószínűség szerint, és ez nem csak azt jelentette, hogy oroszokkal utazik - ezt [érzékelhette a jegykezelő is, bár azok nem szóltak egy szót sem, ültek, mintha csak közönyös és nagyon lezser itthoniak lennének -, hanem azt is, hogy a megjegyzés alighanem rá vonatkozik, tudniillik arra lett figyelmes, hogy a lehúzott ablakon bevágó szélben mind a hárman őt szemlélik, találkozott is a tekintetük, bár nem akarta, főleg azt nem, hogy bárminemű kapcsolat jöjjön létre közöttük, de mivel hármójuk közül az egyik azon nyomban benyitott hozzá és azt mondta, igyom, zákúrim, gyerünk, gyújtson rá, ő tagadólag rázta meg a fejét, és akkor, igen, akkor már tudta, hogy hibázott, igen, hibázott, mert a megértésre utaló fejrázás valamiféle társsá tette őt ezen a vonaton, ebben az országban, ebben a társaságban..." Vissza

Fülszöveg

„Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány 1999-es pályázatának kiemelt díjnyertes alkotása Penckófer János regénye, a Hamuther, amelyik mind életanyaga gazdagságában, mind előadásmenete, cselekményvezetése fordulatosságában, ügyességében, mind szerkezete megtervezésének ötletességében, mind gondolati, (nyelv)bölcseleti tartalmasságában, mind pedig stílusának igényességében oly annyira kimagaslik, hogy helyét a szűkebb haza, Kárpátalja legértékesebb szépprózái, Kovács Vilmos és Nagy Zoltán Mihály regényei mellett kereshetni. A maga helyzetét és érdekeltségét sokáig homályban tartó, névtelen narrátornak napnál világosabb törekvése: a Kárpátalja egyik Tisza-parti falujából Budapestre, majd onnan vidéki városokba, településekre utazó értelmiségi hőse, Hamuth Ernő számára mind több alkalmat találjon az ottani és az itteni életformák, megélhetési módok összehasonlítására, hogy friss tapasztalattal segítsék őt a régi, hosszan húzódó válsága felszámolásában. Annak eldöntésében, végső soron, hogy továbbra is a kisebbségi sorsot vállalja-e, vagy mint a nővére tette, települjön át, az új otthonnal új esélyt is teremtve magának helyzete jobbra fordításához. (...) Hamuth útja azonban az egyik kiszolgáltatottságból a másikba vezet: talán az ukrán, talán az orosz maffia már a vonaton kifosztja és megzsarolja, hogy később akaratlanul is játékszerük, sőt cinkosuk legyen.. Vissza