Hamu és Gyémánt 2013/4.

Előszó

Ugyan még nem vált nagykorúvá, mégis úgy gondoljuk, a 15 éves Hamu és Gyémánt megérett a számvetésre és az emlékezésre.
Amikor 1998 őszén útjára indítottuk a magazint, tudtuk, felesleges fecsegésből, üres szólamokból jut bőven a mindennapokra, ezért már a kezdetektől a tartalmas gondolatokat kerestük. Végiglapozva az elmúlt másfél évtized anyagait, bátran jelentjük: vállalásunk sikerrel járt. A hazai (és nemzetközi) művészi és tudományos élet jelentős személyiségeinek állításaira helyenként ismét rácsodálkoztunk; történeteiken újra jót nevettünk; véleményeikkel esetenként ma is vitatkoztunk. De volt egy közös vonásuk: a jó beszélgetések nyomot hagytak bennünk. Jubileumi számunkban ezért válogatást készítettünk a legemlékezetesebb interjúk, legizgalmasabb részelteiből.
Hiszen akadnak kijelentések, amelyek az eltelt évek fényében különösen izgalmas megvilágítást kaptak. Ilyenek a Nemzeti Színházban első hónapjait töltő igazgató, Alföldi Róbert és a kereskedelmi televíziózás egykori sztárhíradósának, Pálffy Istvánnak szavai.
Érdekes volt megfigyelni a szereplők között kialakult gondolati párhuzamokat is. Amikor Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát néhány éve úgy fogalmazott: "a világ rossz helyen keresi a boldogságot, amikor a pénzt és a gazdagságot űzi", hasonló jelenségre hívta fel a figyelmemet, mint a filozófiai közgazdaságtan "fenegyereke", Tomáš Sedláček, aki maga is azt állította: a modern túlfogyasztást a nagyravágyás működteti.
Beszélgetőtársaink között akadt néhány igazán nagy formátumú gondolkodó, így több alkalommal szóba kerültek az emberi lét nagy rejtélyei is. Honnan jövünk, hová tartunk, s mit kezdünk a mulandóságunkkal? - e végső kérdésekről Hankiss Elemér, Feldmár András és Popper Péter osztotta meg velünk gondolatait.
Olykor meglepő mondatokkal találkoztunk. Oliviero Toscani "A művészet halott" dadaista kiáltványaival provokált bennünket, és honfitársa, Ennio Morricone is váratlan kijelentést tett: bármikor elcserélné az Oscar-díját egy sakkvilágbajnoki kupára.
És micsoda sztorik voltak! Ismerik a történetet, hogyan fogadták irodájukban Kádár és Aczél elvtársak "a hanyatló Nyugatról" friss Oscar-díjával érkező Szabó Istvánt? A rendező egykor elmesélte nekünk. Faludy György szavait is különös figyelemmel hallgattuk: a történetek állomásai pedig Kapuvár, Recsk, Casablanca; a szereplők Thomas Mann, Picasso és a szépséges Vali voltak.
Újraolvasva az egykori beszélgetéseket pedig nemcsak a szereplőkhöz, a korhoz és a világhoz kerülünk közelebb, de általuk talán magunkról is többet megtudhatunk. Vissza