Hamu és Gyémánt 2004. tavasz

Előszó

Célfotó
Akad, hogy az embernek szerencséje van. A siker az ölünkbe hull, a tehetség isteni adományként megadatik, a képességet örököljük, a gazdagság tálcán kínálkozik. Az azonban édeskevés, ha csak az ölünkbe hull, megadatik, örököljük, tálcán kínálkozik. A kulcs valahol ott rejtezik, hogy mit kezdünk a véletlenekkel, a szerencsével? Hogy hogyan sáfárkodunk az adományokkal? Fejlesztjük-e, építjük-e, tartóssá tesszük-e, értékké emeljük-e? Hozzá-, mögé-, melléteszünk-e műveltséget, intelligenciát, edzéseket, gyakorlást, harmóniát?Teljesítményt és tartalmat.
Ennek híján szerencselovagok, percemberkék, produkálnak tiszavirág-életű sikereket. Amit adnak: talmi élmény, manír, álsiker. És ez az, ami miatt a közönség egy hirtelen rácsodálkozás után fölényesen elfordítja arcát.
Mert az igazi, maradandó érték alkotása közben - alatt, mögött, fölött - felsejlik a tartalom, s válik örökké az író (Krúdy Gyula) kezében a penna, színészében (Bárdy György) a játék, sportolóéban (olimpikon) a mozdulat, szamurájéban (Szajo Takamori) a kard, énekesében (Megasztárok) a mikrofon, író-esztétában (Szilágyi Ákos) a gondolat.
Mert van mögötte teljesítmény. Pontosabban: teljesítmény is van mögötte - hétköznapok, amikor nemszeretem van, verejték van, alázat van, kétségbeesés van, monotonitás van, hiábavalóság van, sajgó izmok vannak. És kudarc is van, magány is van, küzdelem is van, bukás is van.
Aztán néhány percnyi siker. Az író (Krúdy) számára az olvasottság, a színész (Bárdy György) számára a közönség szeretete, a sportoló (olimpikon) számára a győzelem, a szamuráj (Szajgo Takamori) számára a becsület, az énekes (Megasztár) számára a népszerűség, az író-esztéta (Szilágyi Ákos) számára a szellemi igényességre vágyó társadalom.
De mi van, ha nincs ez a néhány perc sem? Mi van, ha nem "jön" az eredmény? Ha hiába a munka, mert a célfotón nem ők vannak elöl?
Vagy lehet, hogy ők nem is ezért csinálják...?

Csetényi Csaba és Krskó Tibor Vissza