Hamu és Gyémánt 1998/99. tél

Előszó

Tél. Hideg, csúszik, sötét, fagyos. Ha olvad, még rosszabb. Tömeg, dugó, gondterhelt, ideges arcok. Nálunk. Kubában más. Száműzetésünk alatt volt úgy, hogy esténként 23 fok alá zuhant a hőmérséklet. Szép volt, jó volt, meg minden, de talán nem is ez a lényeg. Hanem a ritmus, ahogy élnek. Azt nem állítjuk, hogy jobb, mint itthon, de mindenesetre sokkal szórakoztatóbb. Szivar. Rum. Zene. Mi kell még? - gondolják ők. Ennyi tényleg elég? - gondoljuk mi.
Példázatul álljon itt egy szentencia értékű történet: Egy kubai halász kezét a feje alatt összekulcsolva fekszik reggel nyolc órakor a tengerparton, és szemléli a napfelkeltét. Egy videózó német turista arra téved, és megszólítja: "Mit csinálsz itt ember?" "Napozok" - mondja a halász. "Reggel kint voltam a tengeren, és a kifogott halakat már el is adtam a piacon." "Nem jó ez így" - érvel a német. "Ha most visszamennél, este hatig kemények dolgoznál, és ezt nap mint nap így csinálnád, néhány év alatt annyit keresnél, hogy vehetnél egy nagyobb hajót, amivel több halászt vihetnél magaddal. Keményen dolgoznátok, és pár év múlva az így keresett pénzből vehetnél magadnak egy nagyobb hajót és egy feldolgozóüzemet, majd további szorgos munkával évek múltán lehetne még több hajód, több embered, több üzemed. Az egész országot te látnád el hallal, és annyi pénzt keresnél, hogy semmit nem kellene csinálnod, csak süttetni a hasad. A kubai halász kérdőn felnéz a turistára: "Hát nem ezt csinálom?" Vissza