Előszó
Részlet:
Ketten állottak már csak a sír előtt, amely a fiatal asszony koporsóját magába zárta. Az özvegyen maradt férj meg a barátja.
A végtisztességen megjelent ismerősök még a sírbatétel alatt...
Tovább
Előszó
Részlet:
Ketten állottak már csak a sír előtt, amely a fiatal asszony koporsóját magába zárta. Az özvegyen maradt férj meg a barátja.
A végtisztességen megjelent ismerősök még a sírbatétel alatt elszéledtek, elköszönt és elballagott a négy sírásó is, s hogy megszűnt a köhécselés, a súgdolódzás meg a mozgás, ismét csönd borult a magába roskadt temetőre.
Fent szakadozott, mélyen járó barna fellegek rohantak dél felé, lent hideg, borzongató szél húzott el.
A barát, Cipót Elemér miniszteri osztálytanácsos, megtörölte még utoljára a szemét, kifújta halkan az orrát, összébb húzta magán a kabátját, aztán csendesen előre lépett.
- Gyere, menjünk - mondta halkan, a megenyhült részvét biztatásával.
A férj, Kovalik Bertalan, számvevőségi főigazgató, kezdődő pocakjától csupán a fejét tudta megszegni, úgy nézte a frissen felhantolt sírdombot. Két nap óta tudta, hogy a felesége meghalt, végignézte, amíg a holttestet felravatalozták, hallotta a pap búcsúztatóját, látta, amikor a koporsót leeresztették a sírba, de hirtelen-vörösre borotvált arcán, kissé duzzadt, felfelé hasadó száján és előre révedő tekintetében még mindig hitetlenség és tompa kétségbeesés riadozott.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal