Hallja kend Táncsics

Előszó

Táncsics Mihály alakja régóta kísért. Nem azért, mert romantikus hős volt. Éppen ellenkezőleg: ő jelentette számomra az eszmei valóságot, azt, hogy küzdeni kell a dolgozók felszabadításáért, melynek megvalósításától egy emberöltőn át mind jobban és jobban eltávolodott a magyar társadalom. És jelentette a magyar viszonylatban a ritka erényt, a meggyőződéshez való hűséget.
Emigrációban élve, kényszerűen laza kapcsolatban hazámmal, mellyel már a puszta érintkezést is nehezítette az állandó rendőrszimat, nehéz volt oly könyvekhez hozzáférnem, amelyeknek Táncsics életére hasznát vehettem volna. Jószándékom így tolódott ki évről-évre, míg aztán 1940 felé rendelkezésemre állott a legszükségesebb anyag.
Nemcsak Táncsics életét kívántam megírni. Olyanformán, mint „Az igazi Ady"-ban tettem, érzékeltetni akartam a kort, melyben élt, a XIX. század magyar világát és mögötte megérinteni azt a világklímát, mely az európai forradalmi megmozdulásokkal és társadalmi küzdelmekkel megszabta Táncsics fejlődését.
Annyira érdekelt hősöm és kora, hogy nem is tudnám felsorolni mindazt, amit lassacskán azzal a szándékkal vettem kézbe vagy lapoztam át véletlenül is, hogy majd könyvemben felhasználom. Akkor kezdtem foglalkozni Táncsicscsal, amikor még nem volt korszerű, amikor a magyar rend még szöges ellentétben állott mindazzal, amiért ő harcolt és amit hirdetett. Így azt az irodalmat, mely újabban sarjadt ki Táncsics körül, nem is ismerem. Vissza