Haller József

Előszó

A kortárs erdélyi magyar művészet térképe átrendeződésének az éveiben érkezik a kolozsvári akadémiáról Marosvásárhelyre Haller József. Először az alapító nemzedék feje, Nagy Pál tér vissza 1952-ben, majd évenként érkeznek a művésztelep meghatározó egyéniségei: 1953-ban Zsigmond Attila, 1954-ben Siklódi Tibor, Szőcs Sándor, Török Pál, 1955-ben Kulcsár Béla, Albert László, 1956-ban kellene érkeznie Balázs Imrének, de politikai fogsága miatt ő is csak 1959-ben, a nagy hullámmal együtt kezdi pályáját, amikor egyszerre telepedik meg Haller József, Ambrus Imre, Péterfy László, Sükösd Ferenc, Hunyadi László, Datu Viktor, s közben még 1957-1958-ban Porzsolt Borbála, Zolcsák Sándor, Szécsi András, 1960-ban Simon Endre, Bálint Károly, tovább már csak más összefüggésben lenne értelme folytatni a felsorolást, hiszen azóta is alig volt olyan ősz, hogy ne lépett volna új tag a vásárhelyi krétakörbe. Ezzel a gyülekezéssel csupán azt kívántuk jelezni, hogy ama új térképen ekkor, az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején villantak fel az új művészeti központ körvonalai.
Művészeti akadémiája, a főiskolai mesterek (Miklóssy Gábor, Kós András, Kovács Zoltán, Abodi Nagy Béla, Kádár Tibor, stb.), a városban élő klasszikusok (Mohi Sándor, Nagy Albert, Fülöp Antal Andor, Szervátiusz Jenő, bizonyos időszakokban Zsögödi Nagy Imre és mások), kulturális sajtója, intézményrendszere révén Kolozsvár primátusa sokáig megkérdőjelezhetetlen, de a hatvanas évek közepén már a marosvásárhelyi évi tárlatokból várjuk az erdélyi művészet legizgalmasabb meglepetéseit, szakmai és társadalmi (nemzetiségi) felértékelődése következtében aztán a huszadik század utolsó évtizedeiben a két központ (más-más összetevőkből sugárzó) egyenrangú szerepe - művészettörténeti tény. Vissza