Előszó
Részlet a könyvben:
Perkins az olyan ipari kisvárosok közé tartozik, melyek jelentéktelen változásoktól eltekintve, az Allegheny-hegységtől a Rocky-hegységig szinte megismétlik magukat.
Az ilyen városoknak a nevét a vasúti állomásokon az épületek elejére meg végére szögezett táblákon lehet olvasni. Az expressvonatok olyan gyorsan suhannak el mellettük, hogy a betűk egymásba olvadnak. A felírások ilyesfélék: Springfield, Effingham, College Corner, Marietta, Herculaneum, Cotesworth, Perkins, Steeleville, Patterson, Bancroft, Pleasantville, Hamilton, Kirksville, Emporia, Edwardsville, DeSoto, Allendale, Allenby, Arkville.
A szürke állomásépület mindkét végén ez állt: PERKINS, A legtöbb utas persze csak elmosódottan látta. A New Yorkból St. Louisba, vagy Kansas Cityből Clevelandba robogó vonatok közül csak nagyon kevés állt meg.
A félhomály úgy érkezett ezen az esős áprilisi napon, mint valami szürkekámzsás szerzetes. A vasúti töltés, a rétek és a Csontösszerakó-főiskola játszóterének pázsitja csak későn kezdett zöldelni, a hideg tavaszi időjárásban. A szél aláfújt az utcán siető járókelők szoknyáinak és kabátjainak. A csatornákban és az árkokban zúgott a víz. Hallani lehetett zaját, ha valaki átlépkedett az utcai nyílásaikat fedő vasrácsokon.
A Negyedik- és a Fő-utca sarkán, ahol a Bancroft-bank épületének furcsa, tortaszeletre emlékeztető alakja miatt még a csendes napokon is viharos erővel fúj a szél, Lily Browne ernyője majdnem kifordult.
Mindig utálta ezt a sarkot. De azért, iskoláslány korában (erre az időre való emlékezésnél elhúzta a száját) gyakran szándékosan is arrafelé ment. George Bancroft ugyanis, akiért titokban „rajongott", az iskola után itt dolgozott a bankban, mert apjának az volt a nézete, hogy fia ismerkedjék meg ennek az üzletágnak minden csínjával-bínjával...
Vissza