Előszó
Részlet a könyvből:
"Miközben a késő nyári vihar vadul rázta a keskeny ablakot, Eve Dallas hadnagy gyilkosságért fohászkodott.
Az akták úgy magasodtak az íróasztalán, mint az Alpok Európa testén, és nem látott más kiutat, ami megmenthette volna a papírmunka poklától, mint egy véres, kegyetlen mészárlás. Csakis magát hibáztathatta, hogy hagyta így összegyűlni, de túlságosan lefoglalták a folyamatban lévő ügyei, a költségvetés lefaragása és a jelentések, mint ezek az átkozott irományok.
Próbálta meggyőzni magát, hogy ez is a munkájához tartozik, de nem segített. Bezárkózott az irodájába, és főzött egy hatalmasnál is nagyobb adag kávét, miközben azon tűnődött, most miért nem gyilkolják egymást halomra az emberek. Legalább annyi haszna lenne, hogy megmenekülne ettől a rémálomtól.
Hiszen állandóan ezt csinálják. Akkor most miért nem?
Addig bámulta a számítógép képernyőjén izzó számokat, amíg lüktetni nem kezdett a szeme. Káromkodott, duzzogott, füstölgött, majd meghúzta a nadrágszíjat, és addig törölt, faragott és kozmetikázott, amíg a szűkös költségvetésből ki tudta préselni az alapvető igényeiket.
Elvégre gyilkossági ügyekben nyomoznak, gondolta keserű haraggal. Márpedig egy gyilkosság nem csak arról szól, hogy összevérezik a ruhájukat.
Továbblépett a nyomozók és járőrök kiadásaira.
Baxter komolyan azt hiszi, hogy kaphat egy három hetvenötbe kerülő cipőt, mert a szennycsatornába is követte a menekülő gyanúsítottat, és közben tönkretette a sajátját? És mi a fenének adott dupla pénzt Reineke egy utcai bárcásnak az információért?
Utántöltötte a bögréjét, és néhány percig a kegyetlenül tomboló vihart figyelte. Legalább nem odakint nyomorog egy zsúfolt légivillamoson, mint valami vizes hering, és nem is a dugókkal kell küzdenie."
Vissza