Halálos tánc

Előszó

Részlet a könyvből:
Csárdák pusztulása.
Javában hullámzott, zsibongott a pusztai vásár. Az egyik lacikonyhából, ahol igencsak szórványos volt a vendég, kilépett csillogón, negédesen, pötykén, akár egy öntelt ostoba pávakakas, egy csodálatos nőszemély, Lantos Róza. Nyomában hattagú rezesbanda fújta, teli pofával és sok hozzáértéssel. Sudár termetű volt, akár a patak partján nőtt magyar cédrus ... Csupa izom meg csont, minden gömbölyűség nélkül, mint a pusztát ékesítő karcsu párduc. Kényeskedve hányta a fejét, mint a zaboskanca a hintó előtt s a megtorpant népek mafla tekintete látott szájjal követte útjában. Hosszú hollóhaját két fonatba, leeresztve hordta, pántlikásan s ingvállat viselt, szalagos fűzővel, ami darázsderekúvá tette. Selyemviganója több soron fodros volt s gyöngyökké kivarrott a fehér harisnyája. S ahányszor lépett, megcserdült csörgőspatkós pillangós bársonycipellője.
Lassú léptekkel haladt a zenekar élén és valahányszor a nyakbavetős nagybumbardó kontrája lüktetett, negédesen hajbókolt hozzá. Végigsétált a lacikonyhák során, aztán visszament oda, ahonnét elindult. S nem telt bele egy kis negyedóra, zsúfolásig megtelt az előbb még üres lacikonyha.,
Viharvert pusztai magyarok - csikósok karikással, juhászok állig érő bottal, gazdák rézpatronos nádpálcával, - végigülték a kecskelábú asztalokat, gyönyörködtek a menyecskében és évődtek vele. Vissza