Halálos köd - Holtember Partján

Előszó

Jaké Harrison látta meg elsőnek az idegen csolnakot.
A vén, cserzett bőrű, szíjas folyami halász kopott csolnakján megszokott körútját végezte éppen a Volusia-parti füves sekélyben, ahol rákhálói sorakoztak föl ügyesen kicölöpölve. Hosszú nyelű merítőhálójával kanalazta ki belőlük a csalétken meggyűlt nagy, tengeri rákokat, s pottyantotta őket egyenként a csolnak közepén lévő bádogedénybe.
Békés, szelíd nyáreste volt, 1955 június vége. A Szent Jánosról elnevezett lusta, nagy folyó sötét színű vize fodrozva vetette magát az égszínkék Laké George-ba; hosszú, sötét sávot ékelve a nagy tó széttáruló tükrébe, amerre a nagy hajók számára kikotort meder vezetett. A tó borzolt tükrén szikrákat vetett a nyugvó nap fénye, s a fáradt, meleg szellőben egymásba fogódzva hullámzottak tova a floridai őserdő édeskés illatai. Part menti Íbiszek, kócsagok, gémek egymás után keltek szárnyra itt is, amott is, és az aranyoskéken csillogó víztükör, és az aranyoskéken csillogó égbolt között szinte pehely szerűen úsztak tova, kiterjesztett szárnyakkal, színesen, éjszakai szállásaik felé. Víz fölé hajló mocsári ciprusok görcsös ágain szénfekete kormoránok ültek mozdulatlanul; szigonyos csőrüket égnek emelve, félig kitárt szárnyaikat szárítva a búcsúzó napfényben.
Öreg Jake-nek rossz napja volt. Már az utolsó hálónál tartott, s még mindég alig nyüzsgött három tucatnyi rák a bádogban. Pedig másnapra négy tucatot ígért odafönt a hídnál az egyik vendéglőnek, s négyet a másiknak. Meghúzta az utolsó háló póznára erősített vezérkötelét, s a nyolc méter hosszú, öt méter széles háló lassú rángatódzással emelkedett elő a vízfenékről. Néhány aprócska hal volt mindössze ebben is, és hét kapálódzó, haragos rák. Bekanalazta azokat a bádogedénybe, egy vödörből odaloccsantotta a maradék halbelet és romlott húst csaléteknek a háló közepébe, s elengedte a kötelet. A háló lassan alásüllyedt megint kicölöpölt helyére, s öreg Jaké visszaakasztotta a kötél végét a póznára... Vissza