Halállista

Előszó

Meglazítottam fojtogató inggalléromat, megropogtattam a nyakamat. Lehunytam a szemem, fáradtan fújtam egy nagyot. Végre! - gondoltam. Csend és nyugalom! A fölém boruló csillagos májusi égbolt alatt lassan kortyolgattam pezsgőmet, tekintetemet szórakozottan az előttem elterülő parkon legeltettem. A fákon, a bokrokon, a pislákoló lámpafüzéreken. Az üressé vált asztalokon és székeken.
Véget ért a születésnapi ünnepség, immáron a sokadik. Betöltöttem a negyvennegyedik életévemet. Fanyar mosolyra húztam számat. Dupla négyes. Lányom szerint ez már aggastyáni kornak számított; vélhette, hisz ő még a húszon innen volt. Én nem fogtam fel ennyire tragikusan a dolgot. Ha visszatekintettem a hátam mögött hagyott dolgos évtizedekre, nem kellett szégyenkeznem. Miért kellett volna?
A csúcson voltam. Megvolt mindenem. Pénz, hatalom, szerető feleség, gyönyörű gyerekek. Lábaim előtt hevert a világ. Egyike voltam az ország leggazdagabb és legbefolyásosabb embereinek. Reméltem, hamarosan a leggazdagabb leszek. Mindenki úgy tekintett rám, mint a társadalom köztiszteletben álló és megbecsült tagjára. Aki nem rest segítséget nyújtani a rászorulóknak. Tehettem. Volt miből. Sok felkapaszkodottal ellentétben én nem felejtettem el, honnan jöttem...
Hátam mögött nyílt az ajtó, léptek közeledtek felém. Nem néztem hátra, tudtam, ki az. Karcsú női alak állt meg mellettem, rám nézett, mosolyogva. Én vissza rá. Feleségem még mindig gyönyörű volt, szebb bárki másnál, akit ismertem. Társam volt jóban-rosszban, immáron több mint húsz éve. Fázósan hozzám bújt, átöleltem, megsimogattam libabőrös karját. Szavak nélkül is értettük egymást; elég volt, hogy éreztük a másik jelenlétét. Vissza

Fülszöveg

„Szóval meg akarok ölni egy csomó embert...
Sokan vannak, gyorsan akarok végezni velük. Első probléma: információk kellenek róluk. Utánajárhatok én magam; vagy ha számít az idő, felbérelek valakit, aki elvégzi helyettem a feladatot. Lehetőleg valami ismeretlen, de megbízható alakot, akinek a megölése majd nem okoz lelki problémákat.
Következő pont: a sorrend. Megoldható, attól függően, mik a szempontjaim.
A harmadik: hogyan ölöm meg Őket? Végül is sokan vannak, az összessel végezni akarok, anélkül, hogy lebuknék, gyanakodnának rám, elkapnának. Pisztoly? Lenyomozható. Ha többször használom, hozzám vezetnek a szálak. Vagy ahhoz, akitől vettem. Onnan meg megint csak hozzám. Minden alkalommal másikat használjak?
Macerás. Nem jó.
De ha baleset történik; netán öngyilkosság: ki kezd el gyanakodni? Még a bűnügyi statisztikákat sem fogják megdobni. Ez persze komolyabb tervezést igényel, de a befektetés busásan megtérül. Mert ha nem is vallom be, élvezem, milyen ügyes és okos vagyok. Élvezem a munkám gyümölcsét. Látom, mikor meghalnak, szenvednek, felismernek; látom őket félni, és abban a biztos tudatban teszem mindezt, hogy nem kapnak el.
Mert okos vagyok. Okosabb mindenkinél..." Vissza