Halálfiai I-II.

Fülszöveg

1927-ben jelent meg először a Halálfiai, a múlt századvégi magyar "középosztály" regénye, amely orvosi pontossággal ad számot egy egész korszak halálos betegségének apró, önmagukban talán súlytalannak látszó tüneteiről. Ebben a törpe korban, a zengő, hazafiaskodó frázisok és dzsentri-murik s a milleniumi hangulat hazug világában, a szolíd úri szokások és kicsinyes élettörvények színfalai között él az a társadalmilag kitenyésztett üvegházi mimóza, a "középosztály", amely már nemcsak az élet irányítására, hanem magára a lassan megváltozó életre is képtelenné vált. A regényben az író gyermek- és fiatalkori emlékei elevenednek meg, a sugaras, lágy dunántúli táj, a kisváros szűk élete, majd Budapest, a felemás és titokzatos bűnökkel terhes, kamaszodó világváros, amelynek forgatagában züllöttség, nyomor, felszínes csillogás, elégedetlenség és valódi szellemi éhség keveredik egymással. Érezzük magunk is, hogy valami újnak kell születni ebből a vajúdásból, borzongató szellemi lázból, de a születés egyre késik, a vajúdás életcélokat, magasztos terveket tör össze, a főalak, Sátordy Imrus életét is zátonyra veti - s talán majd egy "új raj" fogja megvalósítani azt, amit a halálfiainak, az "elfáradt középosztálynak" legjobbjai nem tudtak. A regény Babitsot teljes írói fegyverzetében állítja elénk. A poeta doctus tudatos regényíró is volt egyúttal, aki nemcsak fordulataival, szinte aforizmaszerű, pontos megállapításaival, jól megrajzolt alakjaival, hanem egy-egy szavával, hasonlatával is újabbnál újabb hangulatot, színt tud teremteni abban a légkörben, amely szorongatóan veszi körül a halálfiainak világát. Vissza