Előszó
Remélem, nem kell hosszasan bizonygatnom azt, hogy egy gyermekorvos szereti az embereket! Teljes hivatásával tanúsította számtalanszor: segített a rászorulókon, magából ontotta tudását, szeretetét....
Tovább
Előszó
Remélem, nem kell hosszasan bizonygatnom azt, hogy egy gyermekorvos szereti az embereket! Teljes hivatásával tanúsította számtalanszor: segített a rászorulókon, magából ontotta tudását, szeretetét. Bár a sors, nem mindig fizet jósággal a jóságért.
Csak látszólag áll egymástól távol a két "hivatás": a gyógyítás és a versírás. Csatlós Gabriella megkésve, de sohasem későn jelentkezik első versesfüzetével. Kérdezhetnénk mért most, itt és épp Ő? Egy lehetséges válasz a sok közül: Miért ne?!!? Valós élmények, közeli vagy távoli emlékek, elképzelt helyzetek, álomszerű közölnivalók termékenyítették meg gondolatait s talán ezek is késztették arra, hogy papírra vesse őket.
Kis túlzással: lehetne e kötetecske akár egy kamaszlány naplója is. Titokzatosak, de mindenekelőtt világosak, tiszták, őszinték a versek; helyenként már-már népdalosan egyszerűek. Ezek adják leginkább értéküket is. No és persze az, hogy olyan ember titkaiba tekinthetnek bele a verseken keresztül, aki a "halál mezsgyéjén" is legfontosabbnak a SZERETETET tartja.
Az Álom, Távollét, Félelem, Életünk, Bánat és öröm, Üzentél nekem című versek szemléletesen bizonyítják, hogy életünkről, rólunk, mindennapjainkról van szó - s a versek is segíthetnek szebbé tételükben.
Végezetül néhány sor idézésére maradt lehetőségem. Ezt írja a szerző Életünk c. versében: "Aki hagyja / azzal elbánik az élet. / Ő nem hagyta, nem hagyja!!!" Máshol így ír: "Könnyebb az élet annak / aki mosolyog...", azt könnyebben megtalálja a mindent megtartó szeretet. Engedjék meg, hogy én is szeretettel ajánljam szíves figyelmükbe Csatlós Gabriella csokorba szedett verseit.
Balajthy Ferenc
Székesfehérvár, 1999.09.13.
Vissza