Előszó
KÖSZÖNTŐ
Nekünk adatott meg az, hogy egy 400 éves iskolának diákjai lehetünk. Olyan esemény ez, amelynek jelentőségét, szépségét nem lehet pillanatok alatt felbecsülni, hiszen 400 éve érlelődik elődeinkben, s valósul meg bennünk.
Az 1979-es iskolai év végén, amikor az elmúlt év, s az elmúlt évek szalmaszálait egységes kévébe kötjük - számbavéve és eligazgatva mindeniket - különös gonddal tesszük ezt. Különös gonddal, mert adósak vagyunk ezzel a múltnak, az egykori diákoknak, egykori tanároknak. Megbecsüléssel, tisztelettel tartozunk minden igaz szónak, ami itt hangzott el iskolánk falai között. Meg kell hallanunk az egykoron elhangzott szavak visszhangját.
400 év távlatából közelednek felénk a szavak; az öröm-szavak, bánat-szavak, háborús-szavak, békés szavak keserves halmaza a kitartás ösvényein rendeződött 400 éves, érett mondatokká. Befogadjuk őket és éreznünk kell ízüket, lényegüket. 400 év távlatából is éreznünk kell föld-ízét, forrás-ízét, s ne feledjünk újabb földrögöt beletaposni értelmükbe, tegyünk hozzá egy cseppnyit a forrásból - útravalóként önmagunknak s az utánunk jövőknek.
Őrizzük meg ezt a tenyérnyi-maroknyi helyet, ami a miénk, a 400 éves iskola diákjaié és tanáraié - őrizzük meg múltját és vigyázzunk a jövőjére.
Közös helyről, egyazon marokba kerülten küldjük üzenetünket a jövendőhöz, beleilleszkedve ebbe az óriás Egészbe, aminek tagjai vagyunk. Az óriás Egész a múlt, jelen, jövendő, az óriás Egész: a szülőföld.
A jó szavakat, a tanács-szavakat úgy hallgatta és hallgatja minden diák itt, a mi négyszáz éves iskolánkban, mint pislákoló mécs lángja mellett a gyermek a mesét.
Barátságos, bátorító, tanulságos a mese. Méltóságteljes, drága a Szó, mert ebben a közös kehelyben életre tanít, s mert nem marad el tőlünk az utolsó kicsengetéssel, hanem tovább kísér életútjainkon az utolsó lépesig.
A SZERKESZTŐSÉG
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal