"Hagyjatok magamra, hogy együtt legyek az egész világgal"

Előszó

Részlet:
Előszó
Most, amikor édesapám, Vihar Béla századik születésnapjának évében, harminc évvel a halála után arra a feladatra vállalkozom, hogy életéről, munkásságáról szóljak, sok-sok emlék jelenik meg előttem. Ez azért fokozottabban is igaz, mert Vihar Béla remek mesélő, pompás anekdotázó volt, s így minden vele kapcsolatos gyerekkori történet elevenen él bennem. Ebben a könyvben viszont nem Vihar Béláról, az apáról kell írnom, hanem a költőről, íróról, tehát a szubjektív elemek nem befolyásolhatnak munkássága megítélésében és méltatásában. Az előszóban viszont fontosnak érzem alakját emberközelbe hozni, így talán személyiségének bemutatásával egyénisége, alkotásai árnyaltabban jelennek meg az olvasó előtt. Szobája még ma is őrzi volt lakója kedvenc tárgyait. A sok könyv közül egy polcon gyűjtötte össze a legkedvesebbeket, amelyeket gyakran forgatott. Azt mondta, hogy minden napot egy vers elolvasásával szokott kezdeni. Így többek között Ady, Arany, József Attila, Babits, Petőfi, Radnóti, Füst Milán köteteit, a Bibliát, Thomas Mann regényeit és novelláit erről a polcról vette le nap mint nap. Sok tárgynak külön története volt, s a vendégeket édesapám ezekkel az anekdotákkal szórakoztatta. Gyakran még ki is akart küldeni a szobából, amikor e történetek elmesélésébe fogott, de inkább benn maradtam, mert olyan érdekesen és mulatságosan tudott mesélni, hogy akár ezerszer is öröm volt számomra átélni, amit mondott. Az íróasztalán, amelyen dolgozott, kedvenc fotóit, képeslapjait őrizte üveg alatt. Itt volt többek között Michelangelo Mózese, Chagall egyik festménye, a párizsi metró térképe, de a szigligeti alkotóház fényképe is.
A szobában egy orosz ikon is látható, a Kazanyi Szűzanya képe. Ennek külön története van, munkaszolgálatos élmény, tulajdonképpen az éltét köszönhette a Szűzanyának, s ezt édesapám meg is örökítette lírai prózájában. A falakat Kassák, Illyés Gyula, Tersánszky édesapámnak dedikált fényképei, anyai nagyapám, Widder Félix olajfestményei díszítik. A sarokban ott áll ma is egy kínai vázából készített olvasólámpa, ernyőjének csak a fémváza volt meg sokáig. Az 56-os forradalom alatt nem mehettünk ki az utcára, mert házunk előtt tankok vonultak el, robajuktól remegett az egész épület. A ház többi lakója a pincében keresett oltalmat, mi azonban egy másik családdal beteg öcsém artikulálatlan kiáltozásai miatt nem zavarhattunk másokat az óvóhelyen. Apám ekkor azt határozta el, hogy pergamenszerű rajzlapokból készítsük el a lámpához tartozó ernyőt, s a különleges alakú lámpaernyő mindegyik oldala az emberiség történetének valamelyik korszakát jelképezze. Az ernyő készítésében barátnőm, Granasztói Szilvia is részt vett, így hasznosítottuk alkotó kedvvel a bezártság napjait. Mára ez a lámpaernyő kissé megfakult, elszakadt, de Egyiptom, Kína, a középkor egy-egy képe s a hozzájuk tartozó idézet jól látszik rajta. Vissza