Hadtörténelmi Közlemények 2015. december

Fülszöveg

E számunk tartalmából
„A múlt század nagy részében ezen írásnak még a címe is elképzelhetetlen lett volna, de legalábbis történetírói provokációnak minősült volna, hiszen a csata nem lehetett érdemi történeti tárgy. Tény, hogy maga a fogalom kettős válságba került a XX. században. Katonailag a csata »halálát« jelentette az időbeli és térbeli határok kitágulása, amikor már nem egy-két napig, hanem hetekig, sőt hónapokig tartott, és nem egy jól körülhatárolható térben, hanem egy egész térségben zajlott Csakúgy, mint a klasszicista tragédiára, a csatára is hagyományosan jellemző volt a tér és idő egysége, ám ez az egység most felbomlott. 1916-ban a cselekmény egysége is megszűnt a jütlandi tengeri ütközetben, ami több, különálló szakaszban zajlott. A csata többé nem volt a sors vagy Isten ítéletével azonosítható, mindent eldöntő esemény.
A történetírással kapcsolatos vita már valamivel az első világháború és a nagy mészárlások előtt is megjelent, többek között François... Tovább

Fülszöveg

E számunk tartalmából
„A múlt század nagy részében ezen írásnak még a címe is elképzelhetetlen lett volna, de legalábbis történetírói provokációnak minősült volna, hiszen a csata nem lehetett érdemi történeti tárgy. Tény, hogy maga a fogalom kettős válságba került a XX. században. Katonailag a csata »halálát« jelentette az időbeli és térbeli határok kitágulása, amikor már nem egy-két napig, hanem hetekig, sőt hónapokig tartott, és nem egy jól körülhatárolható térben, hanem egy egész térségben zajlott Csakúgy, mint a klasszicista tragédiára, a csatára is hagyományosan jellemző volt a tér és idő egysége, ám ez az egység most felbomlott. 1916-ban a cselekmény egysége is megszűnt a jütlandi tengeri ütközetben, ami több, különálló szakaszban zajlott. A csata többé nem volt a sors vagy Isten ítéletével azonosítható, mindent eldöntő esemény.
A történetírással kapcsolatos vita már valamivel az első világháború és a nagy mészárlások előtt is megjelent, többek között François Simiand-nál, aki már 1903-ban rámutatott arra, hogy »történészek népes csoportja bálványként tekint« bizonyos dolgokra, köztük a politikai eseménytörténetre és a nagy emberekre
Ezért merül fel a kérdés, hogyan lehet még, pontosabban újra történeti tárgy a csatából? A tárgy meghatározása nem magától értetődő, mivel körülhatárolása nehezebb, mint amilyennek elsőre látszik. A tárgy megragadásához számos, eddig kevéssé feltárt forrást kell feldolgozni, a megértéséhez pedig szükség van egy vezérfonalra, ami nem más, mint a háborús erőszak tanulmányozása."
(Olivier Chaline: A csata mint történeti tárgy)
„Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc centenáriuma fontos lehetőséget kínált a háborús veszteségből kilábaló magyar társadalom számára identitása keresésére, önbecsülése visszaszerzésere. A szovjet támogatást élvező kommunista párt nacionalista érzelmekre épülő kampányával viszonylag sikeresen használta az évfordulót arra, hogy eljuttassa a társadalomhoz saját leegyszerűsített üzeneteit, és a hatalmat megragadva, a hadsereget »néphadsereggé«, az országot pedig »népi demokráciává« alakítsa. Ugyanakkor 1848 a propagandában bemutatott emlékezete számos paradox elemet hordozott. A megemlékezések mögött meghúzódó kulcsmotívum, a »felszabadító Vörös Hadsereg« ünneplése három évvel a szovjet csapatok Magyarországra érkezése után, amikor még jól emlékeztek azok ellentmondásos fellépésére, messze nem volt problémamentes. Bár 1948-ban a társadalom egy jó részében erősebb lehetett a felejtés és újrakezdés igénye, 1848 kommunisták által sokáig sikeresen uralt emlékezete mind 1956-ban, mind 1989-ben erőteljes mobilizáló erőként jelentkezett a hatalom elleni küzdelmekben."
(Tulipán Éva: 18481948-ban. Múlthasználat és propaganda a néphadsereg születésének hajnalán) Vissza