Hadtörténelmi Közlemények 2008. szeptember-december

Fülszöveg

E számunk tartalmából
„A hazai hadtudományi irodalom XVII. századi termése bizony sovány. A több mint félezer címmel szemben alig néhány tucatnyi magyarországi, azaz magyar szerzőktől itthon és külföldön megjelent, magyar és idegen nyelven, elsősorban latinul és németül írott művet ismerünk. Ha ezekből leszámítjuk a katonai szabályzatokat és rendtartásokat, még rosszabb az arány, s mindössze néhány munka marad Mindez persze nem azt jelenti, hogy Magyarország kimaradt az európai hadügyi fejlődésből, vagy hogy Zrínyin kívül senki nem foglalkozott a Magyar Királyság, illetve Erdély katonai problémáival, az itt folyó hadakozások tanulságainak megfogalmazásával. Fejedelmi és főúri levelezésekben, családi archívumokban, magyarok által külhoni egyetemeken tartott, jobbára latin nyelvű disputációk és egyházi művek lapjain, kiadott és kiadatlan röpiratokban, a bécsi központi kormányszervek iratanyagában fennmaradt opiniókban, javaslatokban a XVII. századi magyar katonai gondolkodás... Tovább

Fülszöveg

E számunk tartalmából
„A hazai hadtudományi irodalom XVII. századi termése bizony sovány. A több mint félezer címmel szemben alig néhány tucatnyi magyarországi, azaz magyar szerzőktől itthon és külföldön megjelent, magyar és idegen nyelven, elsősorban latinul és németül írott művet ismerünk. Ha ezekből leszámítjuk a katonai szabályzatokat és rendtartásokat, még rosszabb az arány, s mindössze néhány munka marad Mindez persze nem azt jelenti, hogy Magyarország kimaradt az európai hadügyi fejlődésből, vagy hogy Zrínyin kívül senki nem foglalkozott a Magyar Királyság, illetve Erdély katonai problémáival, az itt folyó hadakozások tanulságainak megfogalmazásával. Fejedelmi és főúri levelezésekben, családi archívumokban, magyarok által külhoni egyetemeken tartott, jobbára latin nyelvű disputációk és egyházi művek lapjain, kiadott és kiadatlan röpiratokban, a bécsi központi kormányszervek iratanyagában fennmaradt opiniókban, javaslatokban a XVII. századi magyar katonai gondolkodás számtalan emléke őrződött meg. Tény, hogy a kora újkor magyarországi hadtudományi terméséből szinte teljességgel hiányoznak a tisztán elméleti művek, túlnyomó hányadát a gyakorlati írások alkotják."
CHausner Gábor: A magyarországi hadtudományi irodalom a XVII. században)
„1985-ben komoly feltűnést keltett, amikor Szörényi László egy nagy (noha csak meghúzva megjelent) tanulmányban foglalkozott a magyar klasszikusok, különösen a XX. századi magyar klasszikusok 1948 utáni életműkiadásaival. Kiderítette ugyanis, hogy a korszaknak szinte egyetlen olyan magyar írója sem volt, akinek a munkáit »ad usum delphini« ne csonkították volna meg, vagy - ami még súlyosabb - ne írták volna át e kiadásokhoz annak érdekében, hogy az olvasó elé kerülő szövegek nagyjából megfeleljenek a kor ideológiai követelményeinek, illetve a hivatalos kultúrpolitika által az illető személyekről kialakított, vagy kialakítani szándékozott képnek. A tanulmány csak 2000-ben jelent meg teljes terjedelmében, s vigaszunkul szolgálhat, hogy 1989 óta - leszámítva a szakmányban nyomott zugkiadásokat - ma már valóban a teljes és hiteles szövegeket vehetjük kézbe.
Tudomásunk szerint nem készült hasonló összefoglaló a történeti jellegű munkák, így emlékiratok és naplók kiadásainak hasonló visszásságairól, noha maga Szörényi is megemlítette például Táncsics Mihály és Jósika Miklós emlékiratainak megcsonkítását
Ha az időben és a témában visszább megyünk, látszólag nem ennyire problematikus a kép. Az 1848-1849. évi forradalomról és szabadságharcról több száz memoár és napló jelent meg önálló kötetben vagy különböző folyóiratok hasábjain.
De hogy állunk magukkal a kiadásokkal? Mennyire megbízhatók és teljesek azok a kiadványok, amelyek rendelkezésünkre állnak? Nos, a tapasztalat ezen a téren is elszomorító. Az események óta elmúlt 160 évben bizony tucatjával jelentek meg olyan kiadványok, amelyek sem teljesnek, sem pontosnak nem voltak mondhatók.
Az első »delfinizálásokra« mentségül szolgálhat a 1849 augusztusa utáni magyarországi katonai önkényuralom, s ennek természetes velejárója, a cenzúra. Az egyik áldozat nem kisebb személyiség volt, mint a forradalom vezetője, Kossuth Lajos Tanulmányunk szűkebb tárgya, Mészáros Lázár emlékirata szintén ilyen átigazított, átdolgozott, átírt és megcsonkított kiadásban jelent meg 1866-1867 fordulóján."
(Hennáim Róbert: Bevezetés a történeti delfinológiába, avagy Mészáros Lázár emlékiratai) Vissza