Hadtörténelmi Közlemények 2006. június

Fülszöveg

E számunk tartalmából

"Marsili visszavonulása után sem hagyott fel a politikai ideáljainak (rend, boldogság, igazságosság, engedelmesség stb.) kultuszával. Szerette volna a karlócai békekötés előkészítése, a diplomáciai tárgyalások, majd a balkáni határbizottságban végzett munkája során felhalmozott dokumentumokat egy egységes forráskiadvány-sorozatban publikálni, hogy megkönnyítse a továbbiakban a muzulmánokkal való kommunikációt, a politikai, gazdasági és diplomáciai érintkezést. A nagyszabású elképzelés az Acta executionis pacis címet viselte volna - ezt előkészítendő rendezte Marsili kötetekbe az iratanyagot. Az Acta pacis körvonalainak kibontakozása tehát nem egyszerűen egy újabb, kiadatlan szöveggel gazdagítja a Marsili-életművet, hanem az iratanyag teljességére, szerkezetének szervező elvére ad rálátást. Törvényszerű, hogy Marsili utolsó korszakának nagy látomása, Európa és a muzulmán világ elhatárolásáról és együttéléséről, éppen most kívánkozik ki a levéltár nyugalmából."

Bene Sándor: Acta pacis - béke a muzulmánokkal. Luigi Ferdinando Marsili terve a karlócai béke iratainak kiadására)

"Az interpretáció bizonyos hármasságon belül mozog: a »tényleg« lezajlott események, amiket értelemszerűen soha többé nem ismerhetünk meg a részletek összességében; az azokról született egykorú vagy éppen későbbi leírások, korai történetírói feldolgozások; a modern történész modellezése, aki műholdas térképpel, csillagászati számítógépes programmal a kezében, a korbeli fegyverek rekonstruált hatékonysági mutatóival, újkori katonai szabályzatok felhasználásával játssza újra a történeteket, ez esetben az ütközetet, úgy, ahogy az nagy valószínűséggel lefolyhatott. Nyugodtan megteheti, sőt meg is kell tennie, csak módszertani korlátait és felelősségét nem szabad szem elől tévesztenie."
(Veszprémy László: Középkori hadtörténetírás és forrásai)

"Az ad absurdum vitt ismeretelméleti szkepszisen túl, a másik baj a divatos történettudományos irányzatokkal (...) az, hogy az újdonságot a lényeg elé helyezik. Újdonságot pedig gyakran azzal érnek el, hogy mellékes események és jelenségek jelentőségét nagyítják fel, azt állítva, hogy ezek valójában a lényeg megismeréséhez vezethetnek. (...) E tudatosan provokatív gondolatok az egyik élvonalbeli amerikai hadtörténész, John Lynn vetette papírra 1997-ben. Amennyiben a magyar olvasó hasonlóságot vél felfedezni az amerikai és a hazai viszonyok között, az nem a véletlen műve. Miként az sem véletlen, hogy a hadtörténetírás magyarországi helyzetét megvitató beszélgetésre csak most, majd tíz esztendővel Lynn 1997-es cikke és a német hadtörténetírás helyzetét értékelő 1998-as konferencia után került sor, vagy hogy a nemzetközi történettudományban egyre gyakoribb a historiográfiai visszatekintés, önreflexió és útkeresés."

(Ágoston Gábor: Történetírás és hadtörténetírás. Gondolatok a professzionális és népszerű angolszász hadtörténet-írásól) Vissza