Labirintus

Fülszöveg

1950. december 7-én születtem Kolozsváron, apai ágon farkaslaki gyökerű, tizenhárom gyermekes család elsőszülöttjeként. Dicsőszentmártonban nőttem föl, jártam középiskolába és érettségiztem. A Bábes-Bolyai Egyetem mérnöki-közgazdasági karán szereztem diplomát. Alig három hónappal a romániai családi diktatúra bukása előtt, 1989. október 11-én éjszaka átszöktem Magyarországra. Mintha kulcsra zárt éjszakából, gatyátlanul, de betyárul - meglógtam. Egy szobalány, a Sötét segített, nevetve utánam dobta a Holdat. Ilyen verses hangulattal emlékszem arra az éjszakára, és nevetéssel telek meg, ha visszagondolok, mert ez volt az első tréfám a hatalommal, aminek a végén is én nevettem. Beszélek, írok angolul és németül. Egy-egy újságcikk, novella, vers erejéig a francia nyelvvel is „összefutok". Erdélyi és magyarországi lapok irodalmi mellékletei, versrovatai közölték verseim (Brassói Lapok, Vörös Zászló, Népújság, Igazság, Kis-Küküllő, Napló, Úton); irodalmi folyóiratok (Utunk, Partium, Kelet Felől), a KÁFÉ elektronikus folyóirat; ^antológiák (ARCOK ÉS ÉNEKEK). Fordításokat közölt verseimből a TÁRNAVE román irodalmi folyóirat. Olykor magam is fordításra vetemedem. Lefordítottam Sir Filip Sidney angol költő szonettjeit; ezek közül néhány megjelent a Partiumban. Köteteim: Égő fák (1994); Szürkén túli fények (1996); Mint szép mesék kalóza (2000) és Hajnaltól hajnalig (2006). Tagja vagyok az EMIL-nek és a Váci Mihály Irodalmi Körnek. Sokan mondják: a vers halott. Nem hiszem. A versről alkotott kép folyton változik, azonban maga a vers ott az élet valamennyi mozzanatában. Az úton átszaladó róka is verset dörgöl a volánnál ülő szívéhez. Csak észre kell venni, utána kell járni a különös „karambol" okozta nyomoknak. Van próza nélküli kultúra, vers nélküli kultúráról nem tudunk. Előfordul, hogy jövővíziómban az emberséget, emberi kapcsolatokat és természetet egyaránt pusztító ámokfutó rendszerek térhódítása mértékében a N vers, hacsak nem „szállong a semmi benne, /mintha valaminek lenne/ a pora" az elsziklásodott magány csodamadarává változik szerte a Földön, mint ahogy a Húsvét-szigetek fregattmadarai istenekké nemesedtek a pálmafák nélkül maradt, reménytelenségbe rekedt szigetlakók szemében. Sokan hisznek a versben, sokan nem hisznek. A vers-hitetleneknek mondom: a fregattmadár nem levegőn él, csupán a levegőben szerzi táplálékát. Remélem, az olvasó lelkét - pillanatra legalább - fölemelik a helyenként sötét szárnyvillanások is e kötet labirintusterében. Vissza