Hadifogságom Székesfehérvártól Obojanig

Előszó

Bár a második világháború Európában 1945. május 9-én befejeződött, a hadifogságba ejtettek számára mégis tovább folytatódott, hiszen keserű következményeit elsősorban nekik kellett viselniük. Tanka János abai tanító tartalékos főhadnagyként lett az egyike azon több mint 1 millió honfitársunknak - a korabeli, az 1938-1941 közötti területi visszacsatolásokkal 14,7 millió főre gyarapodott Magyarországról -, akik a második világháború során estek hadi fogságba, s egyike azon több mint 800 ezer magyarnak, akik a keleti, vagyis a szovjet hadifogságba kerültek.
Hadifogsága mégis több szempontból ritkaságszámba megy. Először is, ha a hadifogságba vetésének a körülményeit megnézzük, akkor azon kevesek közé tartozott, akik családjukkal együtt, ráadásul a háború befejeződése után, sőt Csehország területén kerültek fogságba. Ilyen körülmények között a Német Birodalom területén - hiszen Csehország 1939. március 16-ától Cseh-Morva Protektorátus néven annak része volt - szovjet fogságba esett mintegy 280 ezer magyar közül az ő hadifogolysorsa már csak néhány ezer honfitársáéhoz indult hasonlóan. Hadifogsága a későbbiekben is annyiban különbözik az általánostól, hogy ő, tartalékos tisztként bizonyos szempontból különleges helyzetben volt. Tisztként ugyanis valamivel jobb körülmények között lehetett, mint a sorállomány, ugyanakkor, mivel "csak" tartalékos volt, a szovjet biztonsági szervek kevésbé veszélyesnek ítélve őt, a hivatásos tisztek többségétől eltérően "hamarabb" engedték haza. Ráadásul hazaérkezésének az éve, 1946 az az év volt - 1945 és 1948 között, a hadifoglyok tömeges hazaszállításának időszakában -, amikor messze a legkevesebb magyar hadifoglyot engedték haza. S a történész megerősítve látja e tekintetben is kutatásait Tanka János soraiban: "Mikor hazajöttem a fogságból, utánam az oreli vasúti lágerből másfél évig senki nem került haza." Vissza