Háború van, háború!

Előszó

A második világháború után kialakult rendkívül bonyolult helyzet következtében, katonai tárgyú irodalmi termékeink száma elszomorítóan csekély. A Magyar Harcosok Bajtársi Közössége Egyesült Államokbeli Főcsoportja vezetőjének elhatározása, hogy Dr. Szitnyai Zoltán kíváló írónk legújabb, háborús tárgyú regényét kiadja, ezt a sajnálatos hiányosságot kívánta legalább némileg enyhíteni.
Szitnyai Zoltán, a jelenlegi írói gárdánk egyik kíválósága, a tőle megszokott alapossággal először a 2. világháborút megelőző középeurópai események mélyére nyúl és mesteri módon vázolja a hitleri Németország kialakulását és Hazánknak e végzetes forgatagba való kényszerű belesodródását.
E nagy helyzet keretébe illesztve, élénk színekkel festi meg a végtelen orosz hósivatagba, a bizonytalanság birodalmába vetődött és hatalmas túlerő által, saját egységektől közel fél hónapon át elszakított kis honvéd egységnek a teljes kilátástalanság ellenére véghezvitt elszánt harcát és csodával határos kiszabadulását. A nagy tér és kis erő helyzeten, gyors csapatok és partizán hadseregek alkalmazása mellett és általában egész országok lakosságára kiterjedő, azokat nem csupán a hadviselés táplálására, de magára a harcba is belevonni törekvő totális háborúban a bizonytalanság hatványozott mértékben érvényesült. E helyzetben mérhetetlen felelősség hárult a kis csoport parancsnokára, akit a szerző Seregély Árpád alezredes alakjában remekül személyesített meg.
A zászlóaljparancsnok működésében két olyan tényezőt fedezünk fel, amelyek végeredményben a sikert biztosították:
Előretekinté! Vezetés hideg, számító ésszel, mely kitűnő helyzetmegítélésekre támaszkodó olyan terveket és elhatározásokat eredményezett, amelyek a helyzetnek legrosszabb alakulásával is számoltak és éppen ezért, azok felett úrrá lenni képesek voltak.
Múltba tekintés! Gazdag nemzeti történelmünk egyik legnagyobb katonájának, Gróf Zrinyi Miklósnak ragyogó példaadásához kapcsolódva, parancsnok és harccsoportja megtalálta a legfontosabbat: az erkölcsi erőt.
Seregély alezredesnek e kétirányú felkészültsége kisugárzódott csapatára, annak minden tagjából egymással versengő harcikedvet, a parancsnok iránt féltő szeretettel párosult ragaszkodást és feltétlen bizalmat váltott ki. Ilyen módon nem is maradhatott el a siker, de a Magyarok Istenének gondviselése sem hagyta el a messze idegenben küzdő honvéd csapatot. Vissza