Háború és béke I-III.

Fülszöveg

Lev Tolsztoj műve a világirodalom egyik legnagyobb, legjelentősebb műve. Akik ezt a megrendítő regényt elolvassák soha nem felejthető élményhez jutnak és úgy gondolják, hogy ez a mű a világirodalom egyik legnagyobb regénye.
I. kötet:
"... Andrej herceg vagy húszlépésnyire volt az ágyúktól. szakadatlan golyósüvítést hallott a feje fölött. Jobbra is, balra is szüntelenül jajgattak és hullottak a katonák. De nem nézett rájuk. Csak azt figyelte, mi történik ott elől az ütegnél. Már világosan látta egy félrebillent csákós, rőt hajú tüzér alakját, ahogy maga felé ráncigál egy ágyúcsőtisztítót, amelyet egy francia katona a másik oldalra húz. Már világosan látta e két ember zavart és ugyanakkor dühös arckifejezését, akik láthatólag azt sem tudták, mit csinálnak."
II. kötet:
Natasa maga sem tudta, hogy lépett be a szalonba. Amikor benyitott és megpillantotta Andrej herceget, megállt. "Csakugyan ez az idegen ember lesz ezentúl a mindenem, ő most egymaga drágább nekem mindennél a világon." Andrej herceg szemlesütve odament hozzá.
- Megszerettem magát, abban a pillanatban, mikor először megláttam.
Remélhetek?
- Karaj! Hajrá, te!... - kiáltott föl s mindenfelé kereste a szemeivel a vén kant, utolsó reménységét. Karaj elnyújtózva, ahogy csak bírt, öreg testének minden erejével rohant az ordas mellett, s mindenképpen szeretett volna elébe kanyarodni. De a farkas iramodásának a gyorsaságából s a kutya futásának a lassúságából nyilvánvaló volt, hogy Karaj rosszul számított. Nyikolaj már ott látta maga előtt azt az erdőt, ameddig ha a farkas elér, bizton megmenekül. Elől felbukkantak a kutyák és egy csaknem szemközt vágtató vadász. Még volt remény. Egy idegen falkából való, hosszú derekú, csíkos és fiatal kan, melyet Nyikolaj nem ismert, egyszeriben ott termett a farkas előtt, s majd, hogy föl nem fordította. A farkas szinte váratlan gyorsasággal rávetette magát a csíkos kanra, megcsattogtatta a fogait s a kutya élesen vonítva, felhasított lágyékkal, vértől elborított fejjel nyúlt el a földön.
III. kötet:
A forradalmat is, Napóleont is az emberi akaratok összessége hozta létre; s csakis ezeknek az akaratoknak az összessége tűrte meg és semmisítette meg őket.
De valahányszor hódítások történtek, hódítók is voltak; valahányszor egy-egy birodalomban átalakulások történtek, nagy emberek is voltak, mondja a történelem; az igaz, hogy valahányszor hódítók akadtak, háborúk is voltak, feleli az emberi elme, de ez még korántsem bizonyítja azt, hogy a háborúk okai a hódítók voltak és hogy a háború törvényei egyetlen ember egyéni törekvésében találhatók. Valahányszor én az órámra pillantok, s azt látom, hogy a mutató a tízesen áll, hallom, hogy a szomszéd templomban elkezdenek beharangozni az istentiszteletre; de abból, hogy a mutató mindig akkor áll a tízesen, amikor a beharangozás elkezdődik, még nincsen jogom azt következtetni, hogy a mutató állása az oka a harangok megkondulásának. Vissza