Haász István

Előszó

Részlet:
Amit manapság kiállításokon látok, a száz év előtti szalonfestészet reinkarnációja többnyire, precízen megfestett, Vénusznak keresztelt, pornóképet pótló akt helyett, formában, színben kényelmesen tisztátalan "leképzését" a neurózisnak, amely legtöbbször még csak nem is személyes, hanem kortünet csupán. Azért avantgárdnak hívják, holott polgári tucattermék; a valódi avantgárd vagy a fölébe emelkedő, egyetemesebb modern öröksége viszont konzervatívnak, divatja múltnak tetszik, innen nézve, főleg pedig a pillanatnyitól megüdvözült ideológusok szemében.
Az Artnews hírül adta, újra festenek absztrakt képet Amerikában. Suttogva, óvatosan, mint rémült keresztény Diocletianus korában, hogy mégsem sikerült minden Krisztus hívőt kiirtani. Félek, új piaci trükkre készül a műkereskedelem, óvatosabb vagyok már, semhogy azt reméljem, nemcsak néhány kivételesben támadt fel a kíséretezés, a kockáztatás, a magam és magunk feletti ítélkezés szelleme. Bár ez is lehetséges, hiszen Malevics, Mondrian, Rothko, Ad Rheinhart után is rejt magában bőven lehetőséget az elemi formák konstruktív elemzése, kapcsolatainak kutatása. Az ő művük szakadékot támasztott, törést teremtett, a művészettörténet elképzelte gyermeteg folyamatosságban; az átlagnak ez ellen természetesen védekeznie kell: azért minősítették kísérletnek, hogy eltávolítsák művészetüket azoktól az egzisztenciális gondoktól, amelyek az emberi létet nyomorítják. Még inkább, mert előre jelezte, talán nincs is olyan távol az idő, amikor a zavaros kitisztul, a ködös világossá lesz, a kétes trükkön, üzletszagú ötleten győz a gondolat. Amikor a festmény megint a festészet önképe lesz, s nem művészeti árucikk csupán, a bő profit lehetősége. Zűrzavaros érzelmek helyett visszakapja jogát az értelem, s a József Attila-i értelmen túli, és olyan képek születnek, amelyek emberi nyelven tudnak szólni hozzánk, tehát felesleges "megideologizálni" őket Bonito Olvia mester és inasai propagandaszvegeivel. Vissza