Ha már megvirradt

Előszó

Ezek az elbeszélések, kevés kivétellel, vidéki folyóiratokban láttak először napvilágot, s hogy legtöbbjük a miskolci "Széphalom" hasábjain, az nem véletlen: Miskolc szülőföldem, ahogy mondják, szűkebb hazám és ma is otthonom.
A Szinva völgyén hosszan, szertelenül nyújtózó városhoz sokféle szál fűz, elevenek és már csak emlékezetben élők oly szövevényesen összefonódva, hogy magamról beszélve róluk is szólnom kell: mert lám, ha elmondom, hogy áll még az öreg, roskatag ház, az egytantermes Zöldfa utcai iskola, ahol éppen huszonöt évnek előtte betűvetésre kezdett oktatni palócos szavú, jó tanítóm, akkor azokról a tétova, itt-ott ügyetlen kacskaringóval ékes betűkről sem hallgathatok, melyekkel dédapák, nagyanyánk rótták tele a vén családi bibliának első lapját - mivel e betűk s az én betűm műhelye ugyanegy volt. Bizony azok között a kemény hátú, simára koptatott iskolapadok közt - melyekre olyan jól emlékszem - igazodott az ő ujjuk is annakidején az írás műveletéhez. Hogy a betűink mégsem hasonlóak? Nem csoda. Hiszen ők alighogy csippentettek valamit az efféle tudományból, máris nyugtalankodtak, hogy ki, csak ki a szabad levegőre. Várta őket tavaszra a föld a Nagypáston, nyárra meg az ágashegyi meg a szentgyörgy szőlők... Őszre - télire meg ki a vízre, az akkor még haldús Sajóra, s meghúzni a hálót, vagy fogni a vidáman csörgő pincekulcsot, mellé a füles boroskorsót, s fel a hóban kanyargó ösvényen, fel az avasi pincéhez. Könyv? Nagy zimankóban a kalendárium. Írás? Az élet kimagasló, ünnepi pillanataiban néhány sor a vén biblia első lapján, szűkszavúan emlékeztetve születésre, halálra, menyegzőre.
Nagyapáim így éltek, de apámat már elhódította ettől az élettől Diósgyőr. Ő már a kelő vetés, fakadó szőlővenyige helyett kémcsövet, a közlekedő edény összekapcsolt láncolatát figyeli s miközben én már javában koptatom a Palóczy utcai leánygimnázium küszöbén, ő nap-nap után csak elemzi, a vasárcet emésztő kohók táplálékát a generátorgázt, szünet nélkül immár negyvenkettedik esztendeje... Vissza