A varázsló

Előszó

Részlet a könyvből:

A legátus.

Vajjon elmult-e a csodák kora? Vajjon tud-e az erős hit itt a földön hangos szóval hallható feleletet kérni imájára a néma égből? Vajjon érvényes-e a könyörgő hivőkre az emberiség isteni Mesterének az az igérete: «Aki bennem hisz, meg tudja cselekedni, amiket én cselekedtem... s amit az én nevemben kértek, megadatik nektek».
Azok, akik elolvasták tisztelendő Owen Tamásnak s annak a különös embernek a történetét, aki az ő művét folytatta és befejezte, saját belátásuk szerint felelhetnek erre a kérdésre.
Egy nyári vasárnap délután történt, egy középangliai templomban. Régi, tágas templom volt, nemrég restaurálták nagy költséggel. Hét-nyolcszáz embernek lehetett ülőhelye benne, s kétségtelenül meg is telt, mikor még Busscombe nagy gyárváros volt, míg a szénhiány s egyéb okok miatt ipara meg nem szűnt. Most olyan volt, mint a normannok idejében lehetett, háromszáz lakosú kis, földmívelő-város. E lakosok közül ezen a bizonyos vasárnapon harminckilenc hivő - a kórust is beleértve - jelent meg a templomban. Ezek közt hárman majdnem aludtak, négyen pedig szundikáltak. Tisztelendő Owen Tamás papi székén ülve megszámlálta őket, most ugyanis más pap prédikált. A számlálás közben keserűség és csalódás vett erőt rajta. A pap egy «legátus» volt. Egyik nagyobb missziótársaság küldte, hogy a közömbösöket rázza fel, hogy kötelességeik vannak afrikai pogány szerecsen testvéreikkel szemben és hogy egyúttal gyűjtsön is pénzt a térítés céljaira. Tisztelendő Owen Tamás maga kérte a legátus kiküldését s erősen dolgozott, hogy hallgatóságot gyüjtsön neki. Vissza