Emlékkönyv

Fülszöveg

Kalmár Péter életének és halálának krónikáját lapozhatja most fel az olvasó. Számozás szerint megnyílnak előtte azok a füzetek, melyekbe a karmester évtizedeken át feljegyezte életének eseményeit, s olykor gondolatait is.
Vajon közlésre szánta ezeket? Minden naplót, feljegyzést mindenki közlésre szán. Akkor is ha tagadja. A teljes anyagot nem ismerhetem, de három évtizeden át közeli tanúja voltam a karmester életének. Úgyhogy le merem írni: Kalmár Zsuzsa - az á||| örökös - jó ízléssel és kellő tapintattal válogatott. A történet hiteles, ám minden szélsőségtől mentes.
A kortárs jogán azonban engedtessék megjegyeznem: ennek a nemzedéknek az élete sokkal hányatottabb, örömtelenebb - ha úgy tetszik - tragikusabb volt, mint a fiatalok hinnék. Csak hát ez a generáció tényleg hitt valamiben, s így el lehetett viselni a hátrányos megkülönböztetést, a kulináris örömök nélküli életet, a hivatalnak packázásait. Tudomásul lehetett venni - ha nem is könnyedén - hogy albérleti szálláson születnek a gyerekek és így tovább... S tudtak örülni, ha - látástól vakulásig - dolgozni engedték őket, választott pályájukon, nevetségesen kevés pénzekért.
Kalmár Péter tisztes jólétben - s polgári kultúrában - született. A komolyzene igézetében nőtt föl: operaénekesi karrierről álmodott, s mikor mégis a karmesterség mellett döntött, nem a vidéki színházak „Hej-cicás" világában képzelte el a jövőt. Aztán megtanulta - miként korábban Latabár Endre is - hogy miként kell a fából is hangot facsarni. Vissza