Gyulai Pál szépprózája

Előszó

A szerző abban a megtiszteltetésben részesült, hogy Gyulai Pál születésének 150. évfordulójára felajánlotta neki a Studia szerkesztője a teljes kötetet. Egy szakmai és egy személyes problémát oldott meg e nemes gesztus. Nyilvánosan nem terjesztett, a szűkebb szakmának szóló kiadványban tiszteleghetünk a magyar kritika és esszé atyja, a magyar széppróza kiemelkedő képviselője előtt. Aligha volt olyan egyénisége irodalmi életünknek, akit többen szerettek és többen támadtak volna, s e megosztottság logikus következménye volt pályájának, szellemi fejlődésének. Nagy értékek és nagy tévedések kísérték több mint fél évszázados alkotói tevékenységét, egyben azonban ma is példája lehetne perpatvaros, megzavarodott, elérzékenyült irodalmi közéletünknek. Abban tudniillik, hogy nemcsak szúrni tudott, de állta is az ütéseket. S ha a közösségi, szakmai feladatnak eleget tesz kötetünk, akkor talán felesleges is előretolakodni a személyes, az efemer oldallal. Ne tűnjék mégsem szerénytelenségnek, ha előhozakodunk vele. Régóta kallódó írást kényszerített egységbe rendezni és segített nyilvánossághoz a szerkesztő gesztusa. Jó. gyakran gavalléros könyvkiadásunkban éppen az ilyen középterjedelmű kismonográfiáknak kevés a gazdája. A sokszor fél évtizedes várakozás a megjelenésre - aligha ösztönzi a szerzőket. S különösen akkor nem, ha sok egyéb teendőkkel is megterhelte őket az élet, mert bizony ilyenkor mindenkiben „szakállt eresztve nő homlokáig a csecsemő."
A cím pontosan mutatja, hogy mire vállalkoztunk. A magyar novella és a kisregény egy patakját kíséri végig e könyvecske, tehát műfajtörténetről van szó. Szükségszerű ilyenkor a téma elméleti-poétikai körülhatárolása, amely gyakran fenyeget a veszéllyel, hogy túl nagy elméleti konstrukciókat építünk rá rövidke művekre. Vállaltuk e veszélyt, mert a magyar széppróza realista ágának érlelődését figyelhettük, még akkor is, ha sok jelentéktelen alkotáson kellett átbukdácsolnunk, amíg egy-egy valódi értékhez érkezhettünk el, s ha Gyulai pályája csúcsok és zuhanások rejtelmeivel kísért. Egyszerre formálódott itt realista műforma és elméleti tisztázódás, adott kor különös, favorizált konfliktusainak a tényleges, a reális anyaggal való összeolvasztása, világirodalmi tájékozódás és hazai dolgaink végzése. A műfajtörténeti koncepció magyarázza azt is, hogy nincs biográfia; legfeljebb csak indokló, magyarázó tényezőként építettünk be egy-egy elemet belőle, s a költőről és a kritikusról is csak akkor esik szó, ha megkívánta az anyag természete. Vissza