Előszó
Azért írok, hogy kitöltsem magam körül a teret. Az erőt ehhez elődeimtől, a Fennvalótól, a természettől és a körülöttem élőktől kaptam. Mindenkinek szüksége van néha arra, hogy figyeljen a belső...
Tovább
Előszó
Azért írok, hogy kitöltsem magam körül a teret. Az erőt ehhez elődeimtől, a Fennvalótól, a természettől és a körülöttem élőktől kaptam. Mindenkinek szüksége van néha arra, hogy figyeljen a belső csendjére. Ha egy mondatom valakit megérint, talán sikerült magamból valamit hozzátennem ehhez a térhez, annak egy részéhez. Az univerzumban én csak egy porszem vagyok, mégis annak részeként élek. Néhány homályos kép elővillan, a részletek nem látszanak tisztán, mindent úgy látok, ahogy egy lámpa ingó fénye rávetül. Egésszé sohasem áll össze a kép, de arra törekszem, hogy minél tisztábban láthassak. A kötetemben található írások az utóbbi év termései. Ezek jelzik kötődésemet elődeimhez, családom, barátaim szerény, kiemelkedő tagjaihoz, életformáló, nagy tudású művészekhez, a természet szépségeihez, de szólok azokról a társadalmi problémákról is, amelyek körülvesznek bennünket. Esszék, novellák, emlékek, versek váltakoznak benne, mindaz, ami megérintett ebből a jelenleg kilátástalannak tűnő, mégis oly szép világunkból. Prózában írt gondolataimat ciklusokba szerkesztettem: Ölelünk faággal, Mélységből fölzengő, Gyújtatlan gyulladnak címmel. Az elsőben elődeink szerepelnek, akik segítettek szellemi fejlődésemhez. A másodikban a természet csodáiról, a harmadikban pedig társadalmunk mai helyzetéről írok. Verseimben impresszióimat osztom meg. Írásaimból ismerjenek meg, mert minden betű, hang, kép rólam is szól. Mindent leírtak már előttem, de fontosnak tartom azt is, hogy utódainknak mutassam meg azt, ami bennem van. Szebbé tehetik világukat, ha figyelnek tapasztalatainkra, az általunk átéltek utat mutathatnak, hogyan menjenek tovább. Mert az út a legfontosabb, nem a cél.
Vissza