Győzedelmes visszatérés

Előszó

Isten áldott rendelése szerint megettem kenyerem javát. Hajam hófehér, a hátam hajlott.
Hajamat behavazta lelkemnek két kenyerespajtása: az öröm és a gond. Hátamat meggörbítette az íróasztal és az iskola . . .
Igen: túlballagtam már jóval a delelőn! De csodálatosan, ennek a sokat kattogó testgépezetnek fiatal maradt két kereke: a szívem és a két kezem. Négy ember munkája rakódott egymagamra, mióta csak utamat járom. És Istennek hála: birom! Birom pitymalattól éjféli bagolyhuhogásig. Birom, mert erőt adott hozzá a napsugaras családi fészek s a beléhulatott isteni jóság. És birom, mert van a szívemnek is, a lelkemnek is egy-egy elrejtett zuga, amelyet érintetlenül fehéren hagyott emberi életem elröppent ötven esztendeje. Ezek a fehér zugok telitve vannak ma is a kúnsági, kenyeretdajkáló magyar föld sugárzásaival, himnuszával . . . Ott piheg, csirázik bennük az a nagy örökség, amelyet nagyapáim, dédapáim jászfényszarui, félegyházi homokos szöllejében nevemre telekkönyvezett az Isten.
A rög, a párázó barázda, a rügyet ringató oltóveszsző, kezem munkája nyomán sarjadó ezerféle élet és az örökség temérdek többi csodája, ötven esztendei fővárosi élet után is oltára maradt a lelkemnek. És addig mormolt, bátorított az ősök sóhajtása, míg Isten ajándékaképpen odajutottam, hogy félholdnyi magam kis kertjében áldom a rögnek méhét, áldom a harmatnak balzsamos csókját. Vissza