Előszó
Szeretném megkérni a kedves Olvasót: próbálja emlékezetébe idézni egy pillanatra azokat a tanítókat - nőket és férfiakat akik egykor Önt - évekkel vagy már évtizedekkel ezelőtt - az általános iskola alsó tagozatának osztályaiban tanították. Vajon emlékezünk-e még nevükre, arcukra, beszédmódjukra, gesztusaikra, kedvességükre vagy éppen szigorúságukra, valamilyen személyes tulajdonságukra, egyebekre?
Vagy már kitörlődött alakjuk az emlékezet nagykönyvéből? Elhomályosították őket a közép- és felsőszintű oktatásban rájuk nagyobb hatást gyakorló pedagógusok?
Elmúltak azok az évek és elfelejtődtek egykori alsótagozatos tanítóink képei. De a velünk kapcsolatos akkori tevékenységük eredményei nem semmisültek meg! Ami a lényegük, azok beépültek sejtjeinkbe, génjeinkbe: szellemi birtokunkká váltak s ma is „használjuk" azokat. A vezetésükkel feldolgozott ábécéskönyv betűformái, olvasmányai ott vannak minden később megírt levelünkben, biztos olvasástudásunkban, olvasáskultúránkban; akkori számolási példamegoldásaink minden későbbi egyszerűbb vagy bonyolultabb matematikai műveleteinkben; az olvasókönyvek közös élményben átélt meséi, történetei rejtetten ott maradnak ízlésvilágunkban, esztétikai választásainkban, erkölcsi döntéseinkben; a földrajzi, történelmi témák tájékozódási pontjai ott rejlenek felnőttkori gondolkodásunkban, véleményalkotásainkban; az egyénre, közösségre, társadalomra vonatkozó, testi-lelki dolgainkat illető alsótagozatos eszmecserék hatnak minden későbbi tájékozódásunkban.
S milyen érdekes: akármi is lesz később valakiből - hivatalnok vagy betonkeverő, orvos vagy atomfizikus, autóbuszvezető vagy politikus amikor ma számítógépen ír vagy az internetet olvassa, öntudatlanul is felidézi egykori tanítója szellemét. Pedig annak idején csak a golyóstoll, de lehet, hogy csak a tintásüvegbe mártogatható acéltoll állt a tanító és a tanuló rendelkezésére. S ha életünk végefelé a végrendeletünket írjuk alá, abban is benne van nevünk első leírási kísérleteinek hajdani erőfeszítése, életkezdési akarása.
Vissza