Előszó
Ha valaki nincs jelen, mikor beszélünk róla, távollétében egy világos példához szoktuk hasonlítani. Nem könnyű feladat, mert minden ember „egyedi példány", legjobban tesszük, ha az első felvillanó...
Tovább
Előszó
Ha valaki nincs jelen, mikor beszélünk róla, távollétében egy világos példához szoktuk hasonlítani. Nem könnyű feladat, mert minden ember „egyedi példány", legjobban tesszük, ha az első felvillanó gondolatunkra hagyatkozunk.
Jelen könyv szerzőjéről, Györgyi Asszonyról nekem a magyar divatnak sajnos már oly régen eltávozott nagyasszonya, Rotschild Klára jut az eszembe. Az olvasó joggal kérdezheti: gondolataimban mi köthet össze egy ruhatervezőt egy kapcsolatközvetítővel? Több, mint képzelnék. Ugyanaz a kényes ízlés, minden közönséges megoldás elutasítása, ugyanaz a biztos mesterségbeli tudás, hogy a legtöbbet hozza ki a rábízott matériából.
Györgyi Asszony - hasonlóan nagy pendantjához - nem rögtönöz, kétszer, tizenkétszer is mér, mielőtt egyszer is belevágna kényes anyagába, mert tudja, hogy egy rossz nyom nemcsak a kelmében, de az emberi lélekben is jóvátehetetlen.
Nem próbálja varázslónak feltüntetni magát, biztonságot nyújt. A magányos lelkeket átvezeti az „óhajok hídján", megadja az esélyt mindenkinek, hogy teljesüljön a kívánság: „lennék valakié".
Kézbe véve ezt a szerény terjedelmű, mégis súlyos mondanivalót hordozó könyvet, bevallom, arra gondoltam: egy sokat élt-megélt ember emlékeit-tapasztalatait őrzik a lapok. Megismerkedve azonban a benne felrajzolt sorsokkal, meggyőződtem, hogy "a must borrá érett", a történetek filozófiává nemesedtek, olyan bölcseletté, mely a gyakorlatban is visszafordíttatható, esélyt nyújt annak, aki hozzá fordul.
Vissza