György Faludy Fanny

Előszó

Az előző nemzedékek egy kötöttségekkel, előre kihegyezett gyűlölettel, bilincsekkel teli világot alakítottak ki. Már gyermekkorban ránk kényszerítik a kötelező színek, hangok keresetét, hiszen még a színek nevét is készen kapjuk, nem magunk nevezzük el, amit látunk, színvaknak nevezik, aki mást lát, és kígyót, békát kiáltanak arra, aki saját lelkéből fakadó, saját belső színeit, belső hangját tartja fontosabbnak és nem akarja az előre gyártott hétköznapi fogalmakat elfogadni. A közvélemény azt tartja normálisnak, ha valaki önként átéli ugyanazokat a kötelező élményeket, amit elődeik és a többség elfogad. Mindenkibe - különösen fiatalabb korban, mikor még pillangóként örülünk a világnak és színes hímporral borított a szárnyunk - van lázadás, és él a vágy a megszokottból való kitörésre. A többség azonban kényelmes, túl fegyelmezett vagy egyszerűen csak gyáva és maximum annyira tellik lázadásából, hogy időnként lerészegedik vagy elszív egy-két füves cigarettát, vagy időnként házasságon kívül szeretkezik - azaz pillanatokra kimenekül az uniformizált egyhangúságból. Később mindent megbán, esküszik, sír, bocsánatot kér és folytatja tovább a következő kísérletig. Egyéni életünk megéléséhez azonban nem elég a pillanatnyi menekülés - egyszerűen nem kell azt tenni, amit mindenki más, mernünk, vállalnunk kell fenséges természetünket. Hiszen éppen ez az isteni bennünk, hogy az ami, és választani tudunk. A Gyurka és én éppen ezért választottuk a saját természetünk szerinti saját életet. Ez a két élet azonban 2002. február 4-től megállíthatatlanul egyre szorosabbra fonódott. 2002. július 5-én kimondtuk a boldogító igent lakásunkon, pár barát és az anyakönyvvezető előtt. Azért annak idején hófehér lányszobámban egy lakodalmat is elképzeltem, amire időben később, Rózsahegyi Balázs jóvoltából, a Rózsakert Bevásárlóközpontban "Emma asszony konyhájában" sor is került. Vissza