Előszó
„INTER ARMA SILENT MUSAE" mondja a latin közmondás.*) Ma pedig háború van, mely egyes helyeken minden eddigi képzeletet felülmúló módon pusztít. Magyarország ugyan az Isten különös kegyelméből és a Kormányzó urunk bölcs országlása folytán véráldozat nélkül kapta vissza azt, amivel csonka hazánk az első bécsi döntés óta bővült, de azért nálunk is van cukor, zsír, motalkó jegy, vannak hústalan napok, építőanyag hiány és egyéb korlátozások. Vájjon nem időszerűtlen-e ha ily körülmények közt egy város szépítéséről és ezer anyagi gond közt esztetikai szanálásról beszélünk.
Kereken kimondhatom, hogy nem. Sőt éppen most, amikor az alkotásokban egy kis kényszerszünet, vagy legalább, is elcsendesedés áll be, kell behatóan foglalkoznunk a további elgondolások tervszerű kiérlelésével, az apró rendetlenségek eltüntetésével, vagy kijavításával, a meglévőnek gyökeres kitakarításával. Ha ez nem történik meg és a béke helyreállítása után remélhető fellendülés bekövetkezik, nem lesz az a mérnöki hivatal, mely az ész nélkül szanaszét folyó építkezésekbe egységes rendet tudna belevinni.
Az esztétikailag is kielégítő városrendezés távolról sem minősíthető csak fényűzésnek. A város tágabb értelemben véve a polgárok összességének közös nagy lakása. Ha jóízlésű ember otthonában nem tudja elviselni a rendetlenséget, piszkot és ízléstelenséget csak természetes, hogy tágabb értelmű lakóhelyén, a városában is bántani fogja. Az a körülmény, hogy elégedetlenségének alig halljuk hangját, a megszokásra, elfásultságra, a felszólalás eredményességének reménytelenségére vezethető vissza. Talán jobb, ha ezt idegen teszi, aki friss szemmel lép a város falai közé.
Amint a kifogástalan öltözék nagyban hozzájárul az egyén fellépésének biztonságához, úgy emeli a polgár városi öntudatát, lokálpatriotizmusát a megnyerő külsejű, gondosan rendezett szép város. Egy ilyen város keretéből nehezebben szálkád ki (— mondjuk Pestre —) mint, ha itthoni környezetét elhanyagoltnak, ridegnek, vagy egyenesen visszatetszőnek érzi.
Vissza