Gyöngyösi István költészete

Előszó

Gyöngyösi István költői sajátságainak gyökerei irodalmunkban a protestantizmussal kezdődő kor talajából sarjadnak ki, s lombjai az ellenreformáció egébe magasodnak bele.
A magyar irodalom, melynek szinte természetéhez tartozik a külső indításra való megújhodás, a XVI. század elején kettős idegen tényező hatása alatt születik újjá: a reformációs mozgalom vallási jellege által s a vallási mozgalommal bekerülő általános európai műveltségi irányzat, az ú. n. humanizmus befolyására és irányítása mellett.
A reformáció szinte elfújja a nálunk amúgy sem mélygyökerű középkoriságot s annak eredményeit. Az irodalomban így keletkezett tabula rasá-t azonban egymaga nem tudná s nem is akarja betölteni. Erre szolgál a segítőtársául behozott humanizmus, mely csakhamar önálló erőre téve szert, a középkor gyér irodalmi maradványaiból, a magyar népi hagyományok felhasználásával, ízlése és tartalmi kincsei hozzáadásával megteremti az igazi, máig is élő magyar irodalmi hagyományt.
Ennek a megmagyarosodott humanizmusnak s az így létrejött irodalmi hagyománynak legteljesebb és legtudatosabb megvalósulása és folytatása Gyöngyösi István költészete.
Azáltal pedig hogy a humanizmus eredményeit összeegyezteti az ellenreformáció követelményeivel, ezeket a vívmányokat átmenti a jövő számára is. Azok rajta keresztül lesznek irodalmunknak jóformán egyedüli fenntartójává és táplálójává Bessenyeiig, azontúl pedig a többi irányokkal együtt a romanticizmus koráig, míg végül a humanizmusban megindult kis ér a klasszikus hagyományt a romantikával egyesítő Vörösmartyval beleszakad a népies nemzeti klasszicizmus nagy óceánjába. Vissza