Gyógynövények mint háziszerek

Előszó

Ősidőktől fogva az orvosi tudomány volt a legideálisabb értelemben vett szabad, mindenki által gyakorolt tudomány, sőt még ma is az és az is marad. Ezt már sok-sok évvel ezelőtt egy udvari bolond is megállapította.
Úgy történt, hogy az udvari bolond ahogy az ágyából kikelt, abban az öltözékben (melyet ma pyjamának neveznek), hálósapkával a fején, bekötött arccal, kiállott az utcára. Az emberek, kik arra menvén, mellette elhaladtak, látván bekötött arcát, fájdalmas, szánalmat keltő arcfintorait, sajnálkozva állottak meg és tudakolták tőle, hogy mi baja? A válasz az volt, hogy kibírhatatlan fájdalmai vannak, már majdnem belebolondul. Erre valamennyi kérdezősködő egy-egy gyógyszert, vagy gyógyító eljárást ajánlott neki, mire ő úgy tett, mintha az orvosi tanácsokat jegyezné fel hálás igyekezettel zsebkönyvébe, holott a tanácsot adók neveit írogatta fel magának nagy szorgosan.
Amikor pár óra elteltével visszatért az udvarhoz, a királyi kastélyban az uccán lefolyt jelentek a szolgaszemélyzettel ismétlődtek meg. Itt is bőségesen ellátták orvosi tanácsokkal. Végül - még mindig pyjamában és bekötött arccal - a király elé került, aki meglátván kedvelt udvari bolondját oly siralmas állapotban, imígy kiáltott fel: "Az Isten szerelmére, mi bajod?!" Mire legfájdalmasabb hangján királyának is elpanaszolta irtózatos szenvedéseit, tűrhetetlen fogfájását. És a király sem tett mást, mint a többi halandó, ő is nyomban egy általa ismert, hatásos szert ajánlott egyedüli biztos orvosságként. Erre az udvari bolond, leoldván arcáról a kendőt, így szólt királyához: "Felséged szintén orvos lett már?!" És átnyujtotta a listát, melyre vagy 200 nevet jegyzett volt fel, majd fogadást ajánlott arra, hogy - ha bepólyázott ábrázattal a városon végigmenne, - annyian igyekeznének rajta tanácsaikkal segíteni, hogy nem győzné papírral és irónnal az orvosok (!?) neveinek jegyzését... Vissza