Előszó
2001. április 30-án avattuk a dobomat a hegyekben. A társaim, akikkel a beavatást tartottuk, elmesélték nekem, hogy éjszaka a dobon kell nyugtatni a fejem, és amit akkor álmodok, valóra válik....
Tovább
Előszó
2001. április 30-án avattuk a dobomat a hegyekben. A társaim, akikkel a beavatást tartottuk, elmesélték nekem, hogy éjszaka a dobon kell nyugtatni a fejem, és amit akkor álmodok, valóra válik. Álmodtam azon az éjszakán. Különös, számomra akkor még ismeretlen csillagképeket láttam, majd egy táltos paripát az égből alá szállni.
Másnap kedvenc helyemen próbálgattam a dobomat, egy régi elhagyatott templomrom tetején. Becsuktam a szemem és elkezdtem dobolni. Különös régi rigmusok jöttek fel bensőmből. Boldog voltam ebben a misztériumban. Szabadon és szárnyalva énekeltem. Az ősök nyugtatták rajtam a kezüket. Énekem odaadó és boldog volt. Amikor kinyitottam a szemem, hirtelen meglepődtem, kicsit meg is ijedtem, mert három embert láttam magam előtt, akikkel előtte soha nem találkoztam. Megilletődötten néztem rájuk, ekkor megszólalt egyikük:
- Bocsánat, hogy megzavartuk, de a táltos dob hangja behívott bennünket, és boldogan hallgattuk végig a dalt, amelyet énekelt. Eljönne-e a múzeumunkba, hamarosan nyílik egy kiállításunk az ősök emlékére?
- Nekem ez az első nyilvános fellépésem, amit most hallottak. - mondtam.
- Nem baj, ez nagyon jó volt, pontosan ilyet szeretnénk. - válaszolták.
Hamarosan megírtam egy verset az ősök tiszteletére és most bemutatom mindenkinek. Úgy érzem, hogy ezek a gyógyító szimbólumok, a csillagképek és a drágakövek ebből a misztériumból indultak és beteljesítik küldetésüket.
Vissza