Gyilkos szarvas

Fülszöveg

Az írónak eddig kisregényei jelentek meg; a Gyilkos szarvas novellákat tartalmaz.
"Az egyik kezét nagyapa fogta, a másikat Jézus" - ezzel a mondattal indul az Eszmélés című elbeszélés. Gyöngéd, szép prózát ír Szapudi András, szűkszavúan, már-már eszköztelenül, mégis egyfajta áradó líraisággal. Ez a stílus teljesen alkalmas arra, hogy közeget, helyszínt, időket - embereket keltsen életre. Részben a családi legendárium emlékezetes alakjait: nemcsak az író gyermekkorának, hanem történelmi közelmúltunknak jellegzetes szereplői ők. Majdhogynem azt mondhatnánk: áldozatai. Ez a próza soha nem harsány, noha megaláztatásokról, nehéz, keserű élményekről esik itt szó. De az élet gazdag és sokszínű, s Szapudi hangja nem fúl keserűségbe; mindig teljes életfolyamatokat hív elő ez a rejtetten ritmikus próza, szuggesztíven, érzékletesen: a gyermekkor életre eszmélését (A második harangszó, Hentes és kocsmáros), az önmagára és helyzetére ébredő kamasz keservesen eltorzult gesztusait (Az idegen, Bűnös nap), vagy egy-egy rokont idéz föl, egüttérzéstől fátyolos hangon, tűnődő visszaemlékezéssel (História, Gyilkos szarvas). A Nikodémus egy szánandó és megmosolyogni való kis egzisztencia rajza. Az értő és ironikus felülemelkedő attitűdje sem idegen ettől a szemlélettől.
A kötet utolsó harmadában halványulnak a személyes élmények; az író figyelme a jelen tünetei felé fordul. Itt már kevesebb a líra, másfajta az írói tárgyilagosság, talán úgy mondhatnánk: szikárabb (Láthatatlan ménes, Befalazott éden és a többi); mintha az írói látás új aspektusát sejtetnék ezek az írások. Vissza