Gyermekkorom csendőrországban (dedikált, számozott példány)

Előszó

Elöljáróban el kell árulnom, hogy e könyvecskében eredetileg az 1944-es ellenállás történetének egy fejezetét kívántam összefoglalni: a miskolci Mokan-osok küzdelmét, benne személyes vállalásaimat. Munka közben jöttem rá, hogy egy ilyen história vagy memoár, csak akkor lehet hiteles, ha a T. Olvasó megértheti, miként, miért, mitől, mitől lesz egy 17 éves diákból fegyveres ellenálló. Vagyis - régi igazság - a kezdetnél kell kezdeni. Freud mestertől tudhatjuk, hogy a felnőtt apja a gyermek... (Mellesleg: a nagy bécsi előtt már jó száz évvel tudta ezt a nagyra becsült angol "tavi lírikus", Wordsworth is). Ehhez tartom most magam. S mivel életem 44-es szakasza egyébként sem férne el e kis füzetben, most ellenállási históriám előtörténetét fogom felvázolni, mely visszanyúlik a bölcsőig, sőt a születésem előtti időkre.
Valakinek a gyermekkora persze jobbára csak akkor lehet igazán izgalmas, ha az a valaki olyan történelemcsináló személyiség, mint mondjuk Napóleon, netán Marx Károly, vagy ha olyan elbeszélő idézi fel első éveiről őrzött emlékeit, mint például kedves Anatole France-om. Nem sorolhatnám magamat egyik kategóriába sem, memoározó merészségem mentségére hadd fedjem fel egy másik indokomat is. Napjainkban történészek, publicisták, politikusok egyre több nosztalgiával szólnak Horthy Miklós koráról - az én élményeim viszont nem egyeznek az ő ítéleteikkel. A próféták, önjelölt pártvezérek és egyéb megszállottak rajától eltérően nem tartom magam tévedhetetlennek, de emberi jogaim gyakorlására igényt formálok, s kötelességemnek érzem, hogy nehány személyes adalékkal szolgáljak a megérdemelten elpusztult Horthy-világ halotti bizonyítványához. Vissza