Gyere kicsim!... Gyere!

Előszó

Részlet a könyvből:
A lélek mélyéig nyilalló fájdalom felébresztette az agyát és a Ma Asszonyának bűnös olaját öntötte »gyógyító-balzsamul« a lélek nagy fájdalmára és az önvádlás gyötréseire. Kötényéről szinte ijedten kapta el kezeit s - miközben az emberélet legszentebb könnyeit, az őszinte anyakönnyeket, szinte dacos gyorsasággal törölte arcáról - gondolatban útját vágta azoknak a ráncoknak is, amelyek a »sok gyermek után elrútítanák« szép arcát. Aztán jött a többi »mentő gondolat«: rossz viszonyok! Állandó lekötöttség! Minden szórakozásnak vége! Mi lenne belőlük? Lakbér! Koszt! Ruha! Hát persze, persze! - És talán nem is vette észre, hogy milyen dacosra borult az előbb még égi ragyogásúan tündöklő anyaarca, s kötényével egyet talán még hessentett is a gólya felé. -
- Dicsértessék!... Szigetiné lelkem!...
- Mindörökké!... Tisztelendő atyám... - fogadta megrebbent lélekkel Szigetiné az öreg Kovács András plébános hithű adjonistenét, de a lelkén hirtelen egy tomboló orkán vonult keresztül és az öreg pap nem várt közelsége úgy hatott most lelkére, mint mikor rabló-tolvajok könnyű pelyvagazt vetnek az elrabolt kincsre az érkező csendőrök előtt s jön egy szél és hordja, viszi a vihar a pelyvát, s közeledik a pillanat, amikor csupaszon marad az ellopott kincs. Szinte megremegtek az inai. Szeretett volna most térdre omolni az öreg pap előtt s az előbb még dacoskodó gőggel, legszentebb anyai érzéseire halmozott lelki pelyvát szerette volna széjjel szórni, hogy anyaságára és boldogított elhivatottságának legszentebb szolgálatára hitet tegyen az öreg pap lényén keresztül, az Isten előtt!
- Ejnye, de kedves kis kertecskébe kerültem most Szigetiné lelkem! - kezdett a beszélgetésbe, simogató hangon a jó, öreg tisztelendő atya - ide még az angyalok is mosolyogva nézhetnek: csupa virág itt minden! Gyönyörű kerti virágok!... Édes kis babavirágok!... Viruló édesanya!... Turbékoló galambok és napsugár!... Ugye boldog, Szigetiné lelkem?... Itt megyek el a villa előtt. Betekintettem a kerítés rácsa között s mintha csak a boldogság ragyogott volna ki reám és nem bírtam ki, hogy be ne jöjjek. Hogy vannak, Szigetiné lelkem?
- Köszönjük szépen tisztelendő atyám, éldegélünk. Méltóztassék befáradni!
- Dehogy megyek lelkem, dehogy megyek, nem zavarom a dolgában. Inkább üljünk le itt egy kicsit erre a kis padra és nézzük ezt a két szép babát. Játszatok picikéim! Ejnye, de szép kis kutyátok van! Nahát! Gyertek csak ide! Hátha előkerül valami az öreg tisztelendő bácsi reverendájának zsebéből. Nézzétek csak: van egy kis cukrom!... Neked is egyet!... Hogy hívnak picikém lelkem?
- Szideti Évite!
- Nagyra nőjj édes gyermekem és óvjon meg az Isten az élet utain.
- No, neked is egyet! Hát téged hogy hívnak, pici fiam?
- Pistuta!
- Adjon Isten neked is sok erőt kicsi fiam és Isten erősítse bennetek a testvéri szeretet egymást oltalmazó erősségét, mert testvér nélkül sokszor, de nehéz az élet! Nincs, aki védjen!... Nincs, aki oltalmazzon!... Nincs kinek panaszkodni!... Nincs kinek sírni!... És nincs kivel örülni!... Vissza