Előszó
Részlet a könyvből:
HAZAJÖTT A HÚGOM
Tizenkétéves korában kezdte. Akkor ment el először pesztrának. Kisebb-nagyobb időközöket szolgált s aztán megint hazajött. Tizenötéves kora óta mind ritkábban volt itthon. Egypár évben még hazajött marokszedni, hogy közévegyüljön a lányoknak, ismerkedjék a fiúkkal, de mostanában még arra sem. Nincs értelme, hogy három-négy hétig süttesse magát a nappal, izzadjon, szaladgáljon, piszokban fürödjön, lebbencslevesen éljen, lesoványodjon és a végén a búza, amit megkeres, nem ér annyit, mint amennyit a városban kényelmesebben megkeresett volna. Bár hiszen dolgozni ott is kell, de nem ilyen az. Meg aztán jobb az úri kosztnak a maradéka is, mint a parasztinak a legjava. Mióta meg szobalánnyá léptették elő, azóta éppenséggel irtózott a paraszti élettől.
Csakhogy... Csakhogy a jövő mégis izgatta. S édesanyám is féltette, követelte, hogy jöjjön haza. Az ideje eljár s férjhez kellene mennie. A fiatalurak símogatásából és a nagyságos urak incselkedéséből nem sülhet ki semmi jó, és főképen nem lesz belőle jövő. Mert a lánynak a sorsa csak az, hogy férjhez menjen, s aki ettől elkésik, annak nem ér az élete semmit. (Igaz, hogy az asszonyoké sem, de az más kérdés.)
Újévre hát hazajött.
Még akkor este elment a bálba. De persze még egyedül, illetve csak lánytársaságban. Akadtak azért udvarlói, a legények dongták, mint a legyek a cukrot, de én láttam, hogy ez nem az igazi. Hogy nagyon finomnak, nagyon városiasnak tartják, akinek már a múltja is bizonytalan. Olyannak, akivel mindent lehet...
Vissza