Előszó
A BLENDE NEM HAZUDIK
Több mint másfél száz éve, a dagerrotípiák megjelenésével új kommunikációs verseny kezdődött a világban. A vizuális információk pillanatokat megragadó és megörökítő lehetőségek eddig nem ismert dimenzióit nyitották meg a fényt kordába kényszerítő masinák. A festmények, grafikák, kis szériákban nyomtatott metszetek és karcok világa forradalmian kiteljesült. Robbanáshoz hasonlítható az a hatás, mely a fotográfiát versenyképessé tette minden addigi vizuális műfajjal.
Igaz, eleinte, évtizedeken át a festészet cselédjének tekintették, mintegy a készülő alkotás segédigéjének. Nem kellett hosszú idő, és a fotográfia kivívta önállóságát, megteremtette saját belső törvényeit, létrehozta egyedi műformáit, az élet és a művészet megannyi terepén szuverén műfajjá vált. Betört a családok otthonába, de legnagyobb győzelmét a sajtóban aratta. A sajtófotó - bár azóta többször is temették - napjainkban is virágkorát éli. A vizualitás leghatalmasabb terrénuma.
Ma már megjósolni sem lehet, hány, főképp elektronikus fénykép készül egyetlen óra alatt a földgolyón. Ám hogy a milliárdos nagyságrendben születő képek között mennyi az „érvényes", azt sejteni is csak kis találataránnyal lehet. Ebben a torlódó, naponta születő és elmúló, gyakran csupán villanásnyi időre érvényes képi világban mégis kiválasztódnak fontos témák, kiemelkedő fotósok, maradandó értékek. Ilyen kiemelkedő, érvényes és értékes „szigetnek" vélem Gyenes Kálmán e kötetbe összeválogatott képeit. Egy szegedi fotós fekete-fehér képeken üzen munkájáról, az újságfotózás félmúltjáról, emberi sorsokról, hazai és külhoni tájakról, munkáról és munkásról, a természet nagy egységéről és ellentmondásairól, - s legfőképpen önmagáról.
Gyenes Kálmán a hetvenes években lett a szegedi Délmagyarország munkatársa. Előtte is „külsőzött", de tudatos fotóriporter, képi újságíró a vidék legrégebbi napilapjánál lett. Napjainkban már szinte elképzelhetetlen a harminc-negyven évvel ezelőtti redakció, az akkori sajtóélet, a klasszikus fotóriporteri munka...
Vissza