Gyenes Gitta (1888-1960) emlékkiállítása

Előszó

Kiállításunkkal olyan művész emlékének adózunk, akinek neve méltánytalanul merült feledésbe. W. Gyenes Gitta halálának tizedik évfordulójakor Fedor Ágnes egy figyelemfelkeltő visszaemlékezésben joggal állapította meg; ,,Gazdag életmű maradt utána. Meglehetősen ismeretlenül." Majd egy szellemes hasonlattal élt: „Vannak ilyen búvópatak művészsorsok, nem tudni, miért." Valóban elgondolkoztató, hogy mi lehet egy-egy életmű észrevétlen elfelejtésének oka, kiváltképp azok esetében, akiket nem az impresszáriói furfang vagy az ingatag művészeti közélet, hanem kizárólag a tehetség, a hivatástudat és a szüntelen szorgalom vitt előre és egyre magasabbra. Mert Gyenes Gittának annak idején nem kellett sem megküzdenie, sem törtetnie a sikerért. Jött az nála szinte magától - és korán. Alig múlt húsz éves, amikor nevét megismerték és felfigyeltek rá. Méghozzá nem valamelyik hivatalos galéria falainak áhítatos csendje között, hanem. egy jótékony célú képaukció zsivajában, ahol ráadásul exkluzív nevek portékái kerültek kalapács alá. Egy jószemű kritikus ilyképpen hívta fel a figyelmet az ugyancsak fiatal festőnő meglepetést keltő műveire: „ .. . artisztikus becse fölötte áll sok csillogó névvel szignált műteremhulladéknak, amit drága áron fizetnek meg a smokkok."
Két évvel később - 1910-ben - pedig már az első hivatalos bemutatkozásnak örülhetett a párizsi Salon des Independentes mintájára létesült budapesti Művészház kiállításán. Az újságok kulturális rovatai ilyenkor „hivatalból" reagálnak, de az értékelés vagy elismerő, vagy elmarasztaló lehet. Gyenes Gitta képeit a kritikusok többsége pozitívan értékelte. Íme, idézet az egyikből: ,,Színlátása finom és diszkrét, és rajztudása is elég izmos ahhoz, hogy az önmagának felvetett plein-air problémákkal megbirkózhasson. Még csak több bátorság kell neki, valamivel több erő az ecsetkezelésben és akkor festőink első sorába kerül. . ."
A következő hazai szereplés már egyértelmű és egyöntetű elismerést hozott számára. Igaz, önbizalmára és fejlődésének lendületére jótékonyan hatott a San Franciscóban - 1915-ben - elért siker: ezüstérmet nyert, méghozzá egy világkiállításon. Volt rá oka tehát, hogy magabiztosan készüljön a Nemzeti Szalón 1917. évi tavaszi tárlatára. A biztos ítéletű és avatott tollú Elek Artúr megkülönböztetett figyelemmel írt kis kollekciójáról, amely „férfimértékkel megmérve is komoly művészetet jelent." Vissza