Gyémánt László

Előszó

Ötven év, vagy félszáz, kerek évfordulója a decimái számításnak. Jó alkalom a megtett út felmérésére, az anno magam elé állított tervek, vágyak és álmok tükrében. 1967-ben gondolatvázlatokat tettem közzé, első nyilvános önálló kiállításom katalógusához függelékként; ezt idézem most olyan időtávlatból, mely hivatalosan is elegendő a születéstől a felnőtt emberré érésig. Harmincegy évet töltöttem el a nekem rendelt életidőből. Sok tanulás és vizsga áll mögöttem, szereztem diplomát, barátokat és ellenségeket, túléltem örömöket és csalódásokat - sohasem unatkoztam. A mesterséget Dürertől, Holbeintól, Barcsaytól, Hincztől -, de a legtöbbet Viski Balástól tanultam. Eszményképeim: Derkovits, Dali és Ernst Fuchs. Meggyőződésem, hogy a művészet nem a múzeumokban él, hanem a korban, melyben születik. A múzeumok művészete a múlt esztétikai emlékkészlete. Az élő művészet eleven hatóanyag, történelem-teremtő. A művészet mesterség, funkciója van - a kor vele szemben támasztott igényeit elégíti ki. Félreértés ne essék, mesterség alatt nem azt értem, hogy a művész munkája értékben azonos egy suszterével, csupán azt vitatom, hogy valaki művész mesterségbeli felkészültség nélkül is. A művészet misztifikálása egybeesik az izmusok keletkezésével. Jellemzően illusztrálja ezt a megállapításomat az expresszionisták kinyilatkoztatása, miszerint az expresszionista művész nem ábrázol, hanem kifejez! Vissza