Előszó
Múzsák szülője szép Emlékezet... Mnémoszüné! Kilenc leányt adtál a világnak: közöttük a tánc Múzsáját Terpszikhorét, s a zenéjét Euterpét. Kézenfogva járnak ők Helikón zöldellő lankáin!
Euterpé a tünékeny hangok világának állít emlékezetet, Terpszikhoré az illékony, múló mozdulatoknak. A Felejtés lányai is ők, az emberi szellem fényének ragyogásában állítanak "Emlékezetet" a művészeteknek. Lehet-e megörökíteni azt, ami egyszeri, megismételhetetlen...? A táncot, a színházi előadást! Hogyan lehet felidézni azt, aki megteremti a művet, a művészt? Egyéni élményeket őrzünk a színházról, amely mindenkoron közös(ségi) élmény is. Előadások hangulata, egy arc, egy tekintet, egy elkapott, képbe zárt mozdulat. A zenét, a ritmust belülről érezzük, majd emlékké fakul hasonlóan a mozdulat szépségének emlékéhez. Beszélgetések, vallomások, visszaemlékezések, fényképek...
Szavak, amelyek előhívják a szeretett gyermek, a barát, a pályatárs alakját a múltból. Adatok, fellelhető többé-kevésbé hitelesnek vélt dátumokkal... Kritikák a hivatalos művészetbefogadó elemzésével, véleményével... Mindezekből összeforr, kirajzolódik a portré, egy művész alakja, pályaképe, akit életének egy rövid szakaszában személyesen is ismertem. S mindezt hogyan is nevezzem? Színháztörténetnek? Arcképnek? Egy ember története, a múltból felelevenítve a kollektív emlékezet segítségével. Imre Zoltán táncművész, koreográfus alakja, pályaképe... Az arckép megrajzolásához levelek, fényképek álltak rendelkezésemre. A táncost és a koreográfiákat szintén fényképek és kritikák őrzik. Megörökítenek, átmentenek lényéből, művészetéből valamit a jelennek, a jövőnek... Szövegbe, fényképbe fagy az eleven művészet s a művész.
Idézzük fel, őrizze őt a szép Emlékezet!
Gyémánt Csilla
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal